Siklós László

A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATA: A CSALÁD

Köztudott, hogy mai társadalmunk egyik alappillére a család, s minden jel arra mutat, hogy ezt az intézményt - beláthatatlan ideig - a jövőben sem tudjuk nélkülözni. Ezzel az idézettel kezdődik a Demográfiai-Szociológiai füzetek 1979/II. száma. Pedig mindez csak porhintés, hazugság volt. Hiszen ekkor már több lépcsőben megtámadták a család intézményét, és készen állt az ideológia, valamint az átfogó koncepció arra, hogy létalapjuktól, az összetartozás lehetőségétől is megfosszák a családokat. A cél a bomlasztás, a régi, úgynevezett kispolgári eszmények szerint élő közösségek alapokig tartó letarolása, és - minden más alternatíva/lehetőség elől az utat elzárva - erőszakkal fölépíteni a szocialista embertípust, aki már új közösségben él és gondolkodik.

Nyelv magyar
Kiadó Kráter Műhely
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 240
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 170-240-15
EAN 9789632980058
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Minden a körülöttem lévő dolgokról
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,93 €
Alchemist
Paulo Coelho
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
Boribon és Annipanni (új kiadás)
-10%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
A rejtett ösvény
-10%
Karen Swan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Harry Potter és a Titkok Kamrája - Griffendéles kiadás
-10%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €
Magas-Tátra - A legszebb túrák a hegység szlovák és lengyel oldalán - Rother túrakalauz (új kiadás)
-10%
Václav Klumpar
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Darwin - A Beagle fedélzetén
-10%
Christian Clot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Mágikus Lények Detektívirodája - Három hős és egy mézeskalács - Mágikus Lények Detektívirodája
-10%
Lotte Schweizer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €