Robert Galbraith (J. K. Rowling)

A selyemhernyó (régi borító)

Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná.
De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját.
És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott...

A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.

Robert Galbraith J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat, az Átmeneti üresedés, és az első Cormoran Strike-regény, a Kakukkszó szerzőjének írói álneve.

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 550
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 600 g
Méretek (Sz-M-H) 150-220-30
EAN 9789636899493
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lángos csillag - Versek és egy elbeszélés gyermekeknek
-10%
József Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Kedves Teréz! - Martonvásári levelek
-10%
Prieger Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A kicsik első könyve - A vadállatokról
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,10 €
Éjszaka
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,51 €
Dúdoló: Házasodik a tücsök
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Gaston érzelmei - Duzzogok
-10%
Aurélie Chien Chow Chine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,10 €
7,29 €
Az arany tarot
-10%
Mary Packard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,48 €
Az iskola betegít?
-10%
Vekerdy Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,76 €