Omraam Mihael Aivanhov

Az isteni mágia könyve

Omraam Mikhaël Aivanhov (1900-1986) bolgár származású francia filozófus és pedagógus 1937-ben kezdett el Franciaországban tevékenykedni. Annak ellenére, hogy életművében a Beavatási Tudomány számos eleme helyet kap, ő maga felhívja figyelmünket arra, hogy:
A saját fejlődése érdekében mindenkinek magának kell dolgoznia azzal a feltétellel, hogy nem kizárólag saját magáért, hanem az egész közösség javára teszi azt. Egy közösség ezáltal fog átalakulni testvériséggé. A testvériség tehát egy olyan közösség, amelynek összetartó ereje abban rejlik, hogy minden egyes tagja azáltal, hogy a saját maga javára cselekszik egyszersmind tudatosan szolgálja a többiek javát is.
Az igazi mágia, az isteni mágia az, amikor valamennyi képességünket és tudásunkat teljes egészében Isten Országának megvalósítására használjunk fel. Sajnos, nagyon kevés mágus jut el arra az igen magas szintre, ahol már magához a mágiához nem fűződik érdeke, már nem végez mágikus gyakorlatokat, és már nem akar szellemeknek, elementáloknak vagy szellemlényeknek parancsolni, hogy a segítségükkel valósítsa meg a személyes ambícióit, ha nem egyetlen ideál vezérli: az, hogy a fényben és a fényért cselekedhessen. Azokat, akik erre a szintre eljutnak, theurgosznak nevezik. Ők azok, akik teljes mértékben érdekmentesen tevékenykednek; az emberiség igazi jótevői.

Nyelv magyar
Kiadó Szenzár Kiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 172
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 226 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-10
EAN 9789632278186
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lepkék - Libbenő csodalények - MI MICSODA
-9%
Nicole Röndigs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A lángoló Labirintus - Apollón próbái 3. (kemény)
-9%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Játékos angol 2. - Tematikus szókincsfejlesztő gyakorlatok - miniLÜK
-9%
LÜK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,19 €
Furfangos feladatok ovisoknak - 5-7 éves gyermekeknek
-9%
Deákné B. Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,40 €
5,83 €
Repedés a térben
-9%
Philip K. Dick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,75 €
9,79 €
Református énekeskönyv - Kis méret (mintás borító)
-9%
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Vulkánok - Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv 1.
-9%
Sandra Noa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
The Husky and His White Cat Shizun 1. - A Husky és az ő fehér macska mestere 1.
-9%
Rou Bao Bu Chi Rou
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €