Joe Abercrombie

Half a war - Az ütközet /Szilánkos tenger 3.

Skara hercegnő országa és benne minden, amit szeretett, a szeme láttára lett vérré és hamuvá. A trónörökös nem menekített onnan mást, csak a szavait, amelyekből azonban - megfelelően használva - a kardnál is veszélyesebb fegyver válhat. Ügyesen kell forgatnia őket, legyőznie félelmeit és élesre köszörülni elméjét, ha vissza akarja szerezni örökségét. Az agyafúrt Yarvi atya hosszú utat járt be, míg nyomorék rabszolgából a király minisztere lett. Sok szövetségest szerzett, de sok ellenséget is. Majd szemben találta magát a legnagyobb hadsereggel, amit a hátán hordott a föld, mióta az elfek háborúba indultak az istenek ellen. Az ellenséges erőket vezető ember pedig nem imád istent, csak magát a Halált. Van, aki harcra és hősi halálra született, mint Tüske, a harcos és Raith, a fegyverhordozó, másoknak viszont a fényben lenne a helyük, mint a kovács Brandnek és a fafaragó Kollnak. De amikor Háború Anya kitárja acél szárnyait, az egész Szilánkos-tenger éjbe borul, és a sötét ellen néha csak sötétséggel lehet felvenni a harcot. Mint a Trónok harca egy adrenalinlöket után. Ez a regény egyetlen eszeveszett csatakiáltás. - Daily Mail

Nyelv magyar
Kiadó Athenaeum Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 496
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 600 g
Méretek (Sz-M-H) 130-210
EAN 9789632937151
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

PONS Nyelvkönyv lustáknak Olasz 2 - Újrakezdenéd vagy bővítenéd a tudásodat, de nincs kedved magolni? Tanulj olaszul másként!
-10%
Silvana Brusati
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Puhakönyv csörgővel - Foglalkozások
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Csodaszép magyar népmesék
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A másik fekete lány
-10%
Zakiya Dalila Harris
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Nor vakációja (képregény)
-10%
Ileana Surducan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Egy élet a bolygónkon - A szemtanú vallomása - és látomás a Föld jövőjéről (3. kiadás)
-10%
David Attenborough
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A várkastély fogságában - Szabadulószoba 2. - Szabadulószoba
-10%
Anne Scheller
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,65 €
13,19 €
Doktor Bubó (7. kiadás)
-10%
Romhányi József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €