Dr. Lillian Glass

Hogyan vonzzunk be nagyszerű embereket?

Hogy találhatunk rá azokra az emberekre, akik örömet szereznek nekünk, és hogyan tarthatjuk őket a közelünkben? „A könyvben leírt gyakorlatok és technikák segítségével megtanuljuk, hogyan alakíthatunk ki gazdagabb, elmélyültebb és jelentőségteljesebb kapcsolatokat másokkal. Amint kapcsolatba kerültem olyan nagyszerű emberekkel, akik segítettek álmaim megvalósulásában, önbizalmam megnőtt, a karrierem felfelé ívelt, társasági életem mozgalmassá vált, és megtanultam, milyen jóleső örömet jelent ezt a boldogságot másoknak is továbbadni. Amikor végre ráébredünk, hogy szükségünk van a nagyszerű emberekre, akkor valóban elértük a bölcsességet. Ez jelenti a titkot, amely életünk minden aspektusát működésbe hozhatja, kezdve attól, hogy a szerelemben megtaláljuk a boldogságot, egészen addig, hogy elérjük a teljes sikert és a pénzügyi függetlenséget. Teljesen mindegy, mivel foglalkozunk, mindenképpen szükségünk van másokra, akik értelmet adnak életünknek. Ha teljes, elégedett életet akarunk élni, tudnunk kell, miképpen vonzzuk magunkhoz, hogyan találjuk meg, és tartsuk meg környezetünkben azokat az embereket, akik örömet szereznek nekünk. Nélkülük értelmetlen az élet.” Dr. Lillian Glass Dr. Lillian Glass az Egyesült Államok legismertebb és legnagyobb tekintélynek örvendő kommunikációs szakembere, a testbeszéd ismerője. Többnyire csak úgy emlegetik: „a kommunikáció First Ladyje”. Számos hírességnek (Sean Connery, Melanie Griffith, Dustin Hoffman) nyújtott pótolhatatlan segítséget a pályáján.

Nyelv magyar
Kiadó Bioenergetic Kft.
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 225
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 240 g
Méretek (Sz-M-H) 140-195-10
EAN 9789639652620
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hallgasd meg a hangomat! - Járművek
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Kifestő óvodásoknak - Vidám állatok
-9%
Agnieszka Bator
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,96 €
Harry Potter és az azkabani fogoly 3. /Kemény (új kiadás)
-9%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,84 €
A széttáncolt cipellők - Olvass velünk! (2. szint)
Sara Torrico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
Alice könyve - Hogyan lopták el a nácik a nagymamám szakácskönyvét
-9%
Karina Urbach
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Masszázs - Titkok nélkül (2. kiadás)
-9%
Cathy Meeus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,55 €
14,16 €
Baráti beszélgetések - KULT Könyvek
-9%
Sally Rooney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,97 €
Energiavámpírokkal körülvéve
-9%
Thomas Erikson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,70 €