Andrew Hodges

Kódjátszma /Alan Turing élete

A különös cambridge-i matematikusnak, Alan Turingnak sikerült feltörnie az Enigma rendszerét, és ezzel megváltoztatta a második világháború menetét. Már a háború előtt foglalkozott egy univerzális gép megalkotásával, majd 1945 után újból visszatért a digitális számítógéppel foglalkozó tervéhez. Turing messzelátó álmai egy digitális korszakról a mesterséges intelligencia vízióját vetítették előre. 1952-ben homoszexulitásáért elítélték, és hormonkezelést rendeltek el nála. 1954-ben, 41 éves korában öngyilkos lett, és ezzel a britek egyik legnagyobb tudósukat veszítették el. Andrew Hodges életrajza Alan Turingról, erről a különleges egyéniségről nagy szeretettel és tisztelettel megírt könyv. Az azonos című, több kategóriában az Oscar-díjra jelölt filmet január 29-től vetítik Magyarországon.

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 815
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 934 g
Méretek (Sz-M-H) 145-225-45
EAN 9789634060116
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hűtlenség... és ami mögötte van
Almási Kitti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,35 €
Sulitanoda - Értő olvasás és szövegértés 1. osztályosok részére
-9%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,15 €
Black Sun - Fekete Nap - Föld és Ég között 1.
-9%
Rebecca Roanhorse
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,34 €
Vallomások
-9%
B. E. Belle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Alex Suli rejtvénykönyv - 10-16 éves korig
-9%
Kresz Károly
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
A szemnek láthatatlan - Mi állhat a gyerek viselkedése, tünete hátterében?
-9%
Deliága Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,88 €
Trend Bookazine - Amigurumi játékok
-9%
Palcsek Zsuzsanna (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Délibábok kora - Gróf Andrássy Gyula
-9%
Bakóczy Sára
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €