Borisz Sztrugackij

Menekülési kísérlet

Két történet, két kísérlet a menekülésre egy halálos veszedelem elől. Az első színhelye a Szivárvány bolygó, amelyen tudósok kutatják a null-transzport titkát. Az utazásnak és a teherszállításnak ez a forradalmian új, instant módja jelentheti a kulcsot az egész galaxis meghódításához, ám az eljárás mellékhatásai egyelőre katasztrofálisak. Nem véletlen, hogy a tudóscsoport egy isten háta mögötti, lakatlan bolygót választott a kísérletek színhelyéül. Legutóbbi próbálkozásuk azonban olyan hatalmas energiákat szabadított el, amelyek akár az egész felszínről eltörölhetnek minden életet… és az evakuálásra sem elég idő, sem elegendő eszköz nincsen. A második történet idejére már az utazás mindennapos módjává vált a null-T, és fiatalok járják a kozmoszt, egyre újabb lakott világokat fedezve föl. Két ilyen felderítőt egy titokzatos harmadik férfi elvezet egy ismeretlen bolygóra, amelyet emberhez hasonló lények laknak egyfajta kora-feudális társadalmi berendezkedésben. A világ primitív technikai szintjéből csak egyvalami lóg ki: egy különös autósztráda-szerűség két hatalmas kráter között. Ezen a sztrádán anakronisztikusan modern járművek haladnak megállíthatatlanul, eltéríthetetlenül. A megmagyarázhatatlan, fejlett technika nem hagyja érintetlenül a bolygó társadalmát, és a földi látogatók riadtan ébrednek rá, hogy e távoli világban történelmük egyik legsötétebb időszaka készül megismételni önmagát.

Nyelv magyar
Kiadó Metropolis Media
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 264
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 220 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-30
EAN 9789639828551
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az elveszett Schindler kávéház
-9%
Meriel Schindler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Gyémánt szárnyak /Titkos királyság 25.
-9%
Rosie Banks
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,60 €
2,37 €
Három szülinapi torta (2. kiadás)
-9%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Mesék az unikornisokról - A zene unikornisa - Olvass velünk! 2. szint
-9%
Eugenio Neshivoy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,92 €
A gyaloglásról - Bázis könyvek
-9%
Henry David Thoreau
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
9,56 €
Az éjlidérc - Pax-sorozat 9.
-9%
Asa Larsson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Az őz
-9%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Egy ropi filmes naplója - A következő fejezet
-9%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,50 €
7,74 €