Sarah Strohmeyer

Menő csajok klubja

A stréberségnek ára van: ritkán vagy tőle népszerű. Ám a tizedikes Gigi, Bea és Neerja elhatározza, hogy változtat ezen. El akarják érni, hogy ne holmi ködös emlék legyen a nevük a majdani gimis évkönyvükben. Gigi utál közönség előtt szerepelni, mégis elindul a diákképviselő-választáson, többek között azért, hogy kiköszörülje a hírnevén esett csorbát, mert megvádolják azzal, hogy csalt a nagy félévi kémiadolgozat során. Bea jelentkezik a sícsapatba, pedig a családja a bátyjának évekkel ezelőtti hódeszkás balesete miatt ezt egyáltalán nem támogatja. Az indiai származású, kedves és a bájgúnár, üresfejű, divatmajom Justinba őrülten szerelmes Neerja színészi babérokra tör, csak hogy együtt lehessen Justinnal a próbákon... Gigi gőzerővel készül a kémiai javítóprezentációjára, miközben, hogy Beának lelki támaszt nyújtson, ő is jelentkezik a sícsapatba. Neerjából nagyszerű súgó lesz, és sikerül is összejönnie a vágyott Justinnal. A jogászcsaládból származó Bea pedig ott van Gigi minden lépésénél, és bár olykor kissé hevesen, de őszintén és önzetlenül védi fogadatlan illetve fogadott prókátorként Gigit az iskolai ügyeiben.

Elbeszélő hősünket, Gigit elbűvöli egy új fiú, az izmos, ám kissé bájgúnár kaliforniai Will. Kiderül azonban, hogy a magabiztos, szónoknak született srác szintén indul a diákképviselő-választáson, ráadásul barátnője van (még ha távkapcsolat is...). Will megnyerő modorú, lebilincselő stílusa sokszor félreérthető, és Gigi elcsábul, szerelmes lesz, ugyanakkor nem érti, miért olyan távolságtartó Will vele a suliban, amikor előző este oly kedves volt hozzá. Giginek ellenfelével, félelmeivel és lámpalázával egyaránt meg kell küzdenie, miközben igyekszik bebizonyítani: nem csalt a kémiadolgozatnál, és pláne nem működött együtt azzal az izomagyú (titokban verset olvasó és rendkívül intelligens és persze nagyon helyes) Mike-kal...

Nyelv magyar
Kiadó Móra Könyvkiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 320
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 372 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-26
EAN 9789634159131
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tündérboszorkány - Tündérboszorkány-trilógia 1. (15. kiadás)
-9%
Bosnyák Viktória
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A titkos osztályterem - A világ (NEM) legunalmasabb iskolája 2.
-9%
Sabrina J. Kirschner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A Titokzatos Benedict Társaság (filmes borító)
-9%
Trenton Lee Stewart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A viharlovak szigete 2. - Kaland a Felhőerdőben
-9%
Eva Hierteis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Nyírd ki ezt a naplót
-9%
Keri Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
Jamie, a focicsoda 2. - Góóól!
-9%
Dan Freedman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
A rosszfiúk 2. rész - Csirkefogó küldetés
-9%
Aaron Blabey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
A Pál utcai fiúk - Békés Rozi illusztrációival
-9%
Molnár Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €