NYÁRY KRISZTIÁN

MERÉSZ MAGYAROK - 30 EMBERI TÖRTÉNET

Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyveiben a szerelem sorsformáló erejéről írt, az Igazi hősökben pedig személyes döntésektől példaszerűvé váló életekről. A folytatásban ezúttal 30 olyan magyart vesz sorra, akik a legnehezebb helyzetekben is emberek tudtak maradni, s akik számára önazonosságuk és belső bátorságuk a legszélsőségesebb történelmi helyzetekben is mindent felülírt. Magyarok, akik rendíthetetlen szilárdsággal követték saját értékrendjüket, akik a legsötétebb órákban is mások vigaszai voltak, akik nem féltek újat teremteni, még ha mások nem is hittek bennük, és akik kérlelhetetlenül hűek voltak önmagukhoz. Az iskolaalapító Teleki Blanka, akit a várbörtön sem tudott megtörni; a jobb kezét elvesztő sportlövő, Takács Károly, aki bal kezét használva lett olimpiai bajnok; a magyar gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeon, aki a halál torkában sem volt képes elszakadni a hazájától; a szíriai bevándorló Fadlallah el Hedad Mihály, aki a világ legjobbjává tette a bábolnai ménest; vagy az embermentő Karig Sára, aki azt vallotta: az embertelen törvényeket nem szabad betartani. Merészek voltak és magyarok. Mind magyarok. Féltek ők is, ahogy a többség, a bukástól, a sikertelenségtől vagy a megszégyenüléstől. De jobban féltek attól, hogy emberségük sérül, ha nem fordulnak szembe az embertelennel. Nyáry Krisztián

Nyelv magyar
Kiadó CORVINA KIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 250
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 746 g
Méretek (Sz-M-H) 195 x 240
EAN 9789631363272
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Fabergé-titok
-9%
Charles Belfoure
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Heart Bones
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,95 €
Érzelmeink
-9%
Leonard Mlodinow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
All the Crooked Saints - Tökéletlen szentek
-9%
Maggie Stiefvater
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,15 €
A Katharina-kód - Skandináv krimik
-11%
Jorn Lier Horst
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,29 €
Az új hedonizmus szabadsága - Egyszerűen elkészíthető glutén-, tej- és cukormentes fogások hétköznapokra és ünnepekre
-9%
Rubin Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
A vonzás törvénye - A vonzás törvénye
Kollár Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
Gépnarancs - Helikon zsebkönyvek 77. (új kiadás)
-9%
Anthony Burgess
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €