Dr. Anthony Stern

Minden az imával kezdődik /Teréz anya elmélkedései a lelki életről vallási hovatartozástól függetlenül mindenkinek

Isten a szív csöndjében beszél. Munka közben is imádkozhattok. A munka nem akadályozza az imát, és az ima nem akadályozza a munkát. Csupán annyi kell, hogy elménket egy pillanatra Istenhez emeljük: Szeretlek, Istenem, bízom benned. Hiszek benned, szükségem van most rád. Milyen apróságok, és milyen csodálatos imák. Teréz anyát mint a legszegényebbek gyámolítóját ismerjük. Mint mély és erős hitű embert, aki mindig alázattal lehajolt az elesettekért, segített nekik, vagy épp elkísérte őket a halálba: hite szerint a mennyország kapujáig. Ebből a könyvből, Teréz anya hol vigasztaló, hol biztató, hol elgondolkodtató szavaiból megtudhatjuk, hogy fáradhatatlan munkálkodása mély belső életből fakadt: részben a kételyekből, melyekkel meg kellett küzdenie, de abból is, hogy egész életén át gondolkodott, tűnődött, meditált azon: mit jelent az ima? Hogyan kell jól imádkozni? Teréz anya nemcsak odaadó, a hitéért és annak igazáért megküzdő katolikus volt, hanem az imádkozás ökumenikus tanítója is.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 184
Kötés típusa karton / keménytábla
Súly (g) 266 g
Méretek (Sz-M-H) 110-185-
EAN 9789632279718
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A pillangók üzenete - Varázslatok földje 10.
-9%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
A Titkos manifesztációs kártyák
-9%
Rhonda Byrne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,81 €
Zsákbamacska - Versek óvodásoknak
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Hova bújtál, kisróka? - Kukucs-könyvek (új kiadás)
-9%
Sam Taplin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Hell Bent
Leigh Bardugo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Alma - A sötét birodalom
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Nero, a véres költő /Talentum diákkönyvtár
-9%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,60 €
2,37 €
Velence /Marco Polo
-9%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €