RADNÓTI MIKLÓSNÉ GYARMATI FANNI

NAPLÓ 1935-1946. I-II. RADNÓTI MIKLÓSNÉ GYARMATI FANNI

Gyarmati Fanni (1912-2014) Radnóti Miklós felesége és múzsája 1935 januárjában, huszonhárom éves korában, néhány hónappal a költővel kötött házassága előtt kezdett naplót írni. A bejegyzéseknek 1946 szeptemberében szakadt vége, pár héttel azután, hogy a harmadik munkaszolgálata alatt 1944-ben meggyilkolt költőt Budapesten is eltemették. A tizenkét éven át, sokszor napi rendszerességgel vezetett napló tehát egyszerre korrajz és személyes sorstragédia. Az olvasó előtt megelevenedik a Radnóti házaspár szűkebb élete és környezete: bepillanthatunk a haladó magyar irodalmi és művészeti élet hétköznapjaiba egy mind jobban fasizálódó országban, hallhatunk a sűrű baráti összejövetelekről, a párizsi utazásokról, mindennapi apró-cseprő ügyekről, és nem utolsósorban betekintést nyerhetünk egy fiatal, felnőtt, dolgozó nő életébe is, aki legfőbb feladatának azt tekintette, hogy a háttérből minden lehetséges eszközzel segítse férje költői kibontakozását. Gyarmati Fanni mélyen tisztelte és rajongásig imádta a férjét: megkérdőjelezhetetlenül hitt az általa csak Mik-nek hívott Radnóti költői tehetségében. Az évek múltával aztán a történelmi események érthető módon egyre inkább beszüremkednek a Napló személyes feljegyzései közé. A háború árnyékában élő házaspár mindennapjait erőszak, nélkülözés, kiszolgáltatottság és embertelen törvények tucatjai teszik mind nehezebbé. Nem sokkal azután, hogy férjét, Radnóti Miklóst harmadszor is elvitték munkaszolgálatra, Gyarmati Fanninak hónapokig kellett bujdosnia, Budapestre visszatérve pedig megdöbbentő lélekjelenléttel és energiával próbálta megmenteni a családját. A tragédia azonban - mint tudjuk - mégis bekövetkezett. Gyarmati Fanni saját bevallása szerint azért kezdett a naplóírásba, hogy nyoma maradjon mindannak, ami kettőjükkel történt. A megrázó és páratlan értékű szöveg két kötetben kerül az olvasók elé.

Nyelv magyar
Kiadó JAFFA KIADÓ
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 1200
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 1843 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-
EAN 9786155492358
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

Fedősztori - Kémek és hírszerzők titkos világa Magyarországon
-9%
Dezső András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
 Árvíz Nagykeszin (1965) és a falu újjászületése/Povodeň vo Veľkých Kosihách (1965) a znovuzrodenie obce
Hanesz Éva/Hanesz Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
Restaurant, Hungary - Új fejezetekkel
-9%
Kordos Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
Isten nevében - True crime - Valós bűnügyek
-9%
Jon Krakauer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
ROSSZ VÉR - Maffiasírok titkai
Barak Dávid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,99 €
Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban - Tények és tanúk
-9%
Dr. Nyiszli Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Kitelepitve
-9%
Lajos Bödők
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,01 €
A cserkészliliom peremvidéki szirmai
Gaál Lajos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,00 €