Jimi Hendrix

NULLÁRÓL INDULVA /JIMI HENDRIX ÉLETE SAJÁT SZAVAIVAL

A legszerencsésebb embereknek tartom magunkat, mert azt játsszuk, amit játszani akarunk, és úgy tűnik, hogy az embereknek ez tetszik is. Nem célom, hogy eladható hangzást teremtsek. Azt sem tudom, hogy egy sikerlemez hogyan szól. Én csak zenélni akarok, és olyan lemezeket készíteni, amelyek örömet szereznek nekem. Minden egy szemétdombon talált, egyhúros ukulelével kezdődött. Az afro-amerikai, ír és cseroki indián felmenőkkel rendelkező, szegény családban és zűrös körülmények között nevelkedő Jimi Hendrix ezen játszotta első dalait, miközben Elvis Presley számait hallgatta. Amikor a rendőrség többször is lopott autó vezetésén kapta, választania kellett: börtön vagy katonai szolgálat. Az ejtőernyősnek kiképzett Hendrixet még a vietnámi háború előtt leszerelték. A katonaság kötelékéből szabadulva első útja egy kisvárosi kocsmába vezetett, ahol összes megtakarított pénzét elmulatta. Ki tudja, ha nem így tesz, akkor is minden idők egyik legjobb gitárosa vált volna-e belőle? A pénz nélkül maradt Jimi ugyanis utcazenésznek állt - éhezett, szemeteskukák mellett vagy klubokban aludt a földön, patkányok és csótányok szaladgáltak rajta, enni meg azt evett, amit talált. Élete ide-oda utazgatással telt az Államokban, a sötét dél kisebb klubjaiban való fellépései pedig újabb kunsztok kifejlesztésére kényszerült. Mert ha itt valaki nem játszott jól, lelőtték. Jimi tehát megtanult a fogával, a feje fölött vagy a háta mögött gitározni. Számos nagynevű zenekar és zenész háttérzenészeként is játszott, de mindig többet akart ennél. Amikor megismerkedett az Animals basszusgitárosával, minden megváltozott. Chas Chandler magával vitte Angliába, majd 66 októberében megalakult a később világhírű, legendás, felülmúlhatatlan stb. The Jimi Hendrix Experience. Hendrix karrierje az első lemezük, a később világhírű, legendás, felülmúlhatatlan. Are You Experienced?-del kezdődött, és 1970-ben bekövetkezett haláláig tartott. Ez az ösztönös zseni néhány év alatt csinálta meg mindazt, amit a rock n roll világában meg lehet, és ami elég a halhatatlansághoz. Jimi Hendrix (1942-1970) a 20. század egyik legjelentősebb zenésze volt.

Nyelv magyar
Kiadó Trubadur Kiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 256
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 490 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-20
EAN 9789632274201
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Vétett út
-10%
Puska Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Fernando Alonso - A Formula-1 legendájának története
-12%
Loic Chenevas-Paule
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,30 €
A hét nővér
-10%
Lucinda Riley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Egyszer élünk - #rút66
-10%
Fodor Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Ördögi erő - Toldi 1. (új kiadás)
-10%
Bónizs Róbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Ma négykézláb akarok járni - Felnőttmonológok
-10%
Linn Skaber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Magaságyások /gyakorlati tanácsok hónapról hónapra
-10%
Susanne Nüsslein-Müller
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Milyen ragadozómadár és bagoly ez? - 50 faj egyszerű meghatározása /Kis természetkalauz
-10%
Volker Dierschke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,27 €