Zhang Jiajia

Olyan átlagos embert szeretnék, mint te

A fiatal kínai író rövidtörténet-füzére úgy idézi fel a klasszikus távol-keleti történetmesélés alapfogásait, hogy közvetlen témáját az elmúlt másfél-két évtized modern Kínájának hétköznapjaiból meríti. A kötet lapjain a harmincas éveinek első felében járóZhangJiajia meséli el iskolákban, egyetemeken, kollégiumokban és kocsmákban, Kína meg a turistaként bejárható országok városaiban,csodaszép tájain átélt kalandjait, vagyis felnövekedésének történetét. Eszmélésének már az internet, a chat világa is magától értetődő része. Az egymáshoz csak lazán kapcsolódó epizódokból, az újabb és újabb változatokban megnyilvánuló tudatfolyamból humorral és iróniával átszőtt tanítás és példamutatás is kikerekedik. Az Olyan átlagos embert szeretnék, mint te minden egyes passzusa biztatás az olvasónak: ha könyvemet a kellő figyelemmel olvasod, a szerelmek, a barátságok, a felnőtté válás minden kisebb és nagyobb buktatóján könnyedén úrrá leszel, hiszen így történt velem is.

"Van egy ember a világon, akivel, ha találkozol, rögtön vonzónak találjátok egymást, úgy érzitek, egységet alkottok. Ez az ember a tökéletes ellentéted."

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 472
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 546 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-28
EAN 9789636766139
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Winnie újra seprűn
Korky Paul
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,00 €
Berci megtanul biciklizni - Barátom, Berci 12.
-9%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,55 €
Cukorbetegség és fogyás - Az orvos, a dietetikus és a sport szakedző tanácsaival
-9%
Dr. Fövényi József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,00 €
14,56 €
Piszkos gének - Egészségjavítás és betegség- megelőzés a géntisztítás úttörő módszerével
-9%
Dr. Ben Lynch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Elvesztett társaink - Szeretetteljes gondviselés a gyászunk feldolgozásához
-9%
Jeffrey Moussaieff Masson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
HÁBORÚ MIÉRT DÚL HÁBORÚ UKRAJNÁBAN?
János Zolcer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,99 €
Disney Hercegnők: Csodálatos évszakok - Kedvenc kirakóskönyvem
-9%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €
Firenze /Berlitz barangoló
-9%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,70 €