Ferenc Pápa

Reggeli prédikációk I.

Ferenc pápa már a megválasztását követő napokban egyértelművé tette, hogy kiemelten fontos feladatának tekinti a hívőkkel való szoros, mindennapos kapcsolat kialakítását. Ezt a célt szolgálják a reggelente a hívők naponta változó kis csoportjának a Szent Márta-ház kápolnájában tartott pápai szentmisék és homíliák, melyeknek rövid összefoglalóját néhány óra múlva közzé is teszik - először a Vatikáni Rádióban és annak honlapján, majd más médiumokban is. A jelen kötetben, amelyet a patinás jezsuita folyóirat, a La Civilt?Cattolica főszerkesztője állított össze, a 2013 márciusa és júliusa közötti időszakban elhangzott pápai szentbeszédek kaptak helyet. Ezekből a reggeli prédikációkból egy, a felelősségét mélyen átérző, a világot hívők és nem hívők számára egyaránt jobbá tenni kívánó pápa portréja rajzolódik ki előttünk.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 316
Kötés típusa karton / keménytábla
Súly (g) 432 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-
EAN 9789632278735
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lángos csillag - Versek és egy elbeszélés gyermekeknek
-10%
József Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Kedves Teréz! - Martonvásári levelek
-10%
Prieger Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A kicsik első könyve - A vadállatokról
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,10 €
Éjszaka
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,51 €
Dúdoló: Házasodik a tücsök
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Gaston érzelmei - Duzzogok
-10%
Aurélie Chien Chow Chine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,10 €
7,29 €
Az arany tarot
-10%
Mary Packard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,48 €
Az iskola betegít?
-10%
Vekerdy Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,76 €