LI PO-SZO

SZKÍTA ÖRÖKSÉG

Az ember elsődlegesen gyermekein keresztül él tovább, így nem elégedhetek meg annyival, hogy egy diplomát adok a kezükbe, hanem kötelességem mindent megtenni annak érdekében, hogy a jelenleginél harmonikusabb világban élhessenek. Ezért tehát mintegy szellemi végrendeletben, egyfajta testamentumként szükséges rájuk hagyni mindazt, amit múltról és jövőről, erkölcsről, kultúráról és civilizációról gondolok. Mivel egyre nagyobb veszélyeknek kitett glóbuszunkon nem csak én vagyok apa, hanem még oly sokan rajtam kívül, akik úgy érzik, hogy saját gyermekük jövőjét is veszélyezteti a jelen globális értékrend; neki is íródott ez a könyv. Teszem ezt azért, mert egyszer majd megelégedve szeretnék fentről letekinteni; hiszen reménykedem abban, hogy egyszer beindul azon pozitív szellemi változás, amely a jelen állapotokat alapjaitól képes újrarendezve biztosítani, hogy valamennyiünk gyermekének lehessen biztos eföldi jövője. (A szerző)

Nyelv magyar
Kiadó FARKAS LŐRINC IMRE KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 440
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 520 g
Méretek (Sz-M-H) 144-199-23
EAN 9789639428799
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A pillangók üzenete - Varázslatok földje 10.
-9%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
A Titkos manifesztációs kártyák
-9%
Rhonda Byrne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,81 €
Zsákbamacska - Versek óvodásoknak
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Hova bújtál, kisróka? - Kukucs-könyvek (új kiadás)
-9%
Sam Taplin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Hell Bent
Leigh Bardugo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Alma - A sötét birodalom
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Nero, a véres költő /Talentum diákkönyvtár
-9%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,60 €
2,37 €
Velence /Marco Polo
-9%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €