KERTÉSZ ERZSÉBET

A FEJEDELEMASSZONY ZRÍNYI ILONA ÉLETE

Mindnyájan őrzünk képet magunkban II. Rákóczi Ferenc anyjáról, Munkács várának hős védőjéről, Zrínyi Ilonáról. A régebbi életrajzok kissé idealizálták alakját, így igazi lénye, érző, vívódó személyisége ismeretlen maradt. Élete valóságos regény, de korának legtöbb asszonyával ellentétben nem sodródott az eseményekkel, hanem igyekezett irányítani. Céltudatos, határozott jellemének kialakulásában döntő szerepe volt családi környezetének: nagybátyját, a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst tekintette eszményképének. Politikai meggondolásból lett I. Rákóczi Ferenc felesége, ez vitte őt a szelíd adriai tájról az ország zordabb, északkeleti részébe, először Zboróba, majd Munkácsra. Szervezői és vezető adottságai leginkább Munkács védelme során mutatkoztak meg, amikor második férjétől, Thököly Imrétől, a törökök oldalán harcoló kuruc királytól elszigetelten lelket tudott önteni embereibe, és három esztendőn át dacolt az osztrák túlerővel. De nemcsak politikus volt, hanem gyermekei érdekeit szem előtt tartó anya és szerelmes nő, hűséges feleség, a nélkülözéseket bátran, méltósággal tűrő, kora és talán az egész magyar történelem egyik legnagyszerűbb asszonya.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Holnap Kiadó
Megjelenés éve 2008
EAN 9789633468012
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az udvariasság szabályai
-11%
Amor Towles
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Riválisok 1. kötet
-11%
Jilly Cooper
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Félvér
-11%
Anne Raven
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Hangos cimborák - Móka a farmon
-11%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Szemét pasik
-11%
Andrev Walden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Bogyó és Babóca - Évszakos könyv
-11%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,39 €
Hunyadi 10. - Vihartépte zászlaink (5. kiadás)
-11%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €
Színezz a víz csodáival! - Peppa malac - Varázsecsettel
-11%
Kifestő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,26 €