Juhász Előd

KISKUNHALASTÓL A VILÁGHÍRIG /MAGYARNAK LENNI LXXXVII.

Túlságosan magyar érzelmű vagyok. Akárhol vagyok, mindig hamar elkap a honvágy. Úgy is fogalmazhatom, hogy honvágyas vagyok. Egy idő után már minden itthoni hiányzik. Bár szeretek másfajta világot látni, más kultúrákat megismerni, de ahogy lehet, irány vissza, Bakonykutira. Nem tudnám itt hagyni ezt a kis országot. Már gyerekkoromban foglalkoztatott a gondolat, hogy közösséget építsek. Mindenkit haptákba vágtam, mindenkinek programokat szerveztem, hogy ezt és ezt kell csinálni. Ma sem áll ez távol tőlem, hiszen évek óta foglalkozom közösségépítéssel. A civil egyesületnek elnöke vagyok, egy tornaegyesületet vezetek. Fiatalokat segítek, pályakezdő énekeseket tanácsadással, és természetesen mindent karitatív módon. Járva a világot azt észrevettem, hogy ez nálunk igencsak gyerekcipőben jár, mármint az önkéntesség, a szolidaritás és az, hogy az emberek bízzanak egymásban, pedig ez fontos.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kairosz Kiadó
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 117
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 90 g
Méretek (Sz-M-H) 100-165-5
EAN 9789636624880
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

101 színes kép a vadon élő állatokról
Napraforgó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Így eszünk mi
-11%
Petra Bartíková
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,26 €
A démoni út nagymestere 1. (képregény)
-11%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €
Tao Te King - Az Út és Erény könyve (új kiadás)
-11%
Lao-Ce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
A tanyán - Hangok, képek, történetek - A különleges hangoskönyv
-11%
Katharina Bensch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
A kulcs szelleme - Sorsunk fonala 1.
-11%
Juliane Maibach
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
15/33 - Maradj életben!
-11%
Shannon Kirk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Böngéssz járműhangokat
-11%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,39 €

Korábban megtekintett: