EÖTVÖS KÁROLY

A NAGY PER, MELY EZER ÉVE FOLYIK S MÉG SINCS VÉGE

A 81. Ünnepi Könyvhétre jelentette meg a M-érték Kiadó Eötvös Károly: A nagy per, amely ezer éve folyik, s mégsincs vége című történeti munkáját a híres-hírhedt tiszaeszlári vérvád perrôl, amelyet a mai kor olvasójának Simoncsics Péter professzor , aki egyébként szerkesztője is a könyvnek, segít befogadni tudós, de élvezetesen közérthető tanulmányában. Tiszaeszláron 1882. április 1-én eltűnt egy 14 éves szolgálóleány, Solymosi Eszter. Egy faluban, ahol szinte mindenki ismeri egymást és ritkán történnek egetverő dolgok, ez bizony nagy hír, megmozgatja kicsinyek és nagyok fantáziáját. A helybéli zsidó hitközség metszőjének alig ötéves kisfia és a falusi bíró szomszédban lakó huga 12 éves leányának és pajtásainak gyermeki fantáziálásából kapott lábra a hír, hogy a Peszach-ünnepére készülődő zsidók vették vérét Solymosi Eszternek. A valóság magva ennek a borzasztó vádnak annyi, hogy a kisfiú látta, amint hetekkel korábban elhalt csecsemőhúgának testét szülei megmosták, mielőtt koporsóba tették volna, (a csecsemőhalál, mondhatni, közönséges esemény volt még akkoriban), s ezt elcsacsogta a szomszéd leányoknak, akiknek szájáról kelt szárnyra szüleik gonosz befolyásolására a rituális gyilkosság vádja a faluban. Íme a vérvád genezise, amelyet a folklorisztikus fölfogás nemzedékeket átfogó voltában szemlélhetünk.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó MÉRTÉK KIADÓ
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 560
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 400 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-35
EAN 9789639889781
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Emlékezz rám - Iskolák versenye- harmadik kötet
-11%
Leiner Laura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,40 €
Deep End
-11%
Ali Hazelwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Zseblámpával - A vikingek nyomában
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Az aranyecset - Gyerekversek és mesék nagyobbaknak
-11%
Nemes Nagy Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Hunyadi 1,5. - A szűz kardja (új kiadás)
-11%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
80 kutyával a Föld körül
-11%
Kristyna Litten
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Az utasok
-11%
John Marrs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Együtt családdá - Önismereti napló szülővé válás előtt álló pároknak
-11%
Koch Boglárka Lilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
40,95 €
36,45 €

Korábban megtekintett: