Popper Gábor

A lélek polcai

Ez a kötet alapvetően két vonalat követ. Egyik a humor, melynek segítségével igyekeztem a napi aktualitásokat, visszásságokat, is megjelentetni, de a spontán szórakoztatás is célom. Ha azokat a jelenségeket, melyek mindennapjainkban zavaróan hatnak, kicsit más szemszögből mutatjuk be, talán elviselhetőbbek, más szemüvegen keresztül tudjuk nézni, és ez által könnyedébben megélni őket. ”Nem kell túl komolyan venni AZ életet!” - lehetne a mottója ezeknek AZ írásoknak. A Magyar nyelv remek adottságait igyekeztem kihasználni AZ egyes humoros szófordulatokkal, szóviccekkel. Műfaja a stand up írásos változata, és mesék felnőtteknek.
A könyv másik iránya alapvetően AZ ezotéria egyes elemeire, AZ emberi kapcsolatokra, AZ érzelmekre épül. Azt gondolom, sokan ismerhetnek önmagukra, ha elolvassák AZ egyes novellákat. Gyakran nem merjük még önmagunknak sem feltenni azokat a léttel, elmúlással, felsőbb, éteri hatalommal kapcsolatos kérdéseket, amelyek érdekelnek minket, de szégyenből, álszeméremből hallgatunk róluk. A mai felgyorsult világban, amikor AZ információk áradata feldolgozhatatlanul özönlik ránk, amikor állandó időzavarban vagyunk, amikor fő tevékenységünk a megélhetés biztosítása, s mindezek miatt egymásra, AZ emberi kapcsolatokra alig, vagy egyáltalán nem marad időnk, fontos, hogy egy-egy történet elolvasása után elgondolkozhassunk saját életünkön, döntéseinken, kapcsolataink alakulásán.
Az embert mindig is érdekelte a tőle független, megfoghatatlan, misztikus erő, a halál utáni lét kérdése, sorsunk irányításának lehetséges módjai. Ezekre a kérdésekre, felvetésekre keresem a lehetséges válaszokat, természetesen a bizonyosság megléte nélkül, de a lehetőségnek nyitva hagyva AZ ajtót.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Saxum Kiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 196
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 150 g
Méretek (Sz-M-H) 120-175-11
EAN 9789632482163
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szuper puzzle - Unikornisok
-11%
Puzzle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Anatéma - Az Elemésztő erdő #1 (éldekorált)
-11%
Keri Lake
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
28,50 €
25,37 €
Oltári Austen - Meggyőző érvek
-11%
Narinder Dhami
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Dinoszauruszok - Az én óriás böngészőm
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €
Micimackó - A5 színező
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,00 €
A nők a rosszfiúkra buknak - Párkapcsolati hiedelmek egy pszichológuspár szemével
-11%
Csonka Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Színpompás horgolt madarak - 19 tollas jószág horgolásmintája
-11%
Ilaria Caliri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,34 €
What the River Knows - A folyó tudása
-11%
Isabel Ibanez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,65 €