A LELKÜNKHÖZ NEM NYÚLHATNAK

Hazát akar, Szabadságot akar, élni akar, és azért halni is kész Ezt csak ember bírja ki - ökör belepusztult volna. Gróf Andrássy Tivadar és Zichy Eleonóra lányai, Ilona, Borbála, Katalin és Klára politikailag elkötelezett, művészetpártoló, gazdag családban születtek. Gyerekkorukat tiszadobi, tőketerebesi kastélyukban vagy a budai palotájukban töltötték. Saját vadászterületükön nyaraltak. Minden megadatott nekik: dajka, nevelőnő, szobalány, háziorvos, szakács, komorna. Házhoz járó magántanárok keze alatt több nyelven beszélő, művelt, sportkedvelő kisasszonyokká lettek. A családban mindenki naplót vezetett. Ilona nemrégiben előkerült jegyzetei vagy Katinka, a vörös grófnő emlékiratai beszédesebbek, mint a legprecízebb történészi szakmunkák. Fennmaradt írásaik, leveleik azonban nemcsak kordokumentumként értékesek, hanem szépírói tehetségről is tanúskodnak, és ebben kétségkívül Borbáláé az elsőség. Borbála naplója két időszak krónikája: az első rész az 1951 májusa és 1953 októbere közti történéseket rögzíti, amikor az asszonyt minden vagyonától megfosztva kitelepítik a Tisza menti Besenyszög közelében levő Fokoru-puszta egyik tanyájára. Pallavicini-Andrássy Borbála akkor már özvegy, és négy felnőtt gyerek anyja. Hamar alkalmazkodik a szerény körülményekhez, baromfit nevel, kertet művel, segít a tanyasiaknak, és felszabaduló idejében ír, mesél a puszta életéről, arisztokrata sorstársairól és kuláknak bélyegzett házigazdáiról. Megtapasztalja, hogy a boldogság fogalma relatív. A második rész 56-os napló. A forradalmat megelőző időszak benyomásainak ismertetése, a forradalom eseményeinek lázas krónikája. Borbála egyik fia a néphadsereg tisztje lett, 1956 végén a parlament utasítására ő hozta fel Budapestre Mindszenty hercegprímást. Nagy árat fizetett érte. Borbála négy gyerekéből kettő élte túl a nehéz időket. Ő maga kibírta ép elmével. Ökör belepusztult volna...