ANNE L. GREEN

A SÖTÉTSÉG FOGSÁGÁBAN - MILYEN MESSZIRE MENNÉL AZ IGAZ SZERELEMÉRT?

Mindenkinek ajánlom, aki egy romantikus könyvre vágyik, ami az alvilágban játszódik. - Le Mode des Livres blog Egyszerre volt szórakoztató romantikus, ugyanakkor akciódús könyv is - Diana Landry Lényegesen szókimondóbb, vadabb és erotikusabb, mint az írónő korábbi kötete. - A másik világ blog A nők tényleg a zűrös pasikhoz vonzódnak? Az egykori műkorcsolya bajnok, Chris Stuart drogcsempészek fogságába esik, miután bátyja magára haragítja egy bűnszervezet vezetőjét. A szókimondó, csinos nő élete veszélybe kerül, de az igazi kockázatot az a kínzó szenvedély és őrült vágy jelenti számára, melyet akkor tapasztal, mikor jóképű fogva tartójának tengerkék szemébe néz. Ekkor döbben rá, hogy az addigi élete milyen szürke és üres volt. Christine teljesen összezavarodik, mert ott talál önmagára, ahol a legkevésbé számít rá. Egyetlen dolog válik számára egyre világosabbá: senki nem az, akinek mutatja magát. A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Greennek, a 2015. év elsőkönyves felfedezettjének romantikus-erotikus regénye most nemcsak új köntösbe öltözött, de lapjain folytatódik Andrew és Chris izgalmas története. A korábbiaknál is több izgalommal, borzongással és szövevényes fordulatokkal fűszerezett történet során végigizgulhatjuk a két szerelmes újabb váratlan eseményekkel, küzdelmekkel gazdagított életútját. ***ÚJ, SZENVEDÉLLYEL ÉS IZGALMAKKAL BŐVÍTETT KIADÁS***

GLS

Nyelv magyar
Kiadó ÁLOMGYÁR KIADÓ
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 500
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 449 g
EAN 9786155692871
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A legelső készletem - Karácsony §K
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Repülő angyalok
-11%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Torzonborz megjavul (6. kiadás)
-11%
Otfried Preussler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Sajógömör
-11%
Gömöri Kovács István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
5,34 €
Már 5 éves vagyok
-11%
Carola Von Kessel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,88 €
Fényes telehold van
-11%
Fazekas Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
4,94 €
Gumis lapozó - Dinoszauruszok
-11%
Rusznák György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Berci nem megy el idegenekkel - Barátom, Berci 13.
-11%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,48 €

Korábban megtekintett: