Dr. Vanessa Lapointe

Sérülésmentes gyereknevelés - Fegyelmezés megalázás nélkül /Szülők könyvtára

A Sérülésmentes gyereknevelés című könyv központi témája a fegyelmezés. Megtudhatjuk, hogy melyek a fegyelmezés célravezető módjai és eszközei, hogyan viselkedik egy valóban fegyelmezett gyerek a különféle helyzetekben, mi a szerepe ebben a szülőknek és nevelőknek... Dr. Vanessa Lapointe éppoly szakavatott ismerője a hétköznapokban felmerülő fegyelmezési nehézségeknek és ezek megoldásának, mint a mélylélektan kérdéseinek. Tökéletesen tisztában van azzal, mennyit ártunk nemcsak a gyerekünknek, de magunknak is, ha például megalázással, kiabálással, netalántán egy-egy pofonnal próbáljuk jobb belátásra bírni. Ugyanis egészen biztos, hogy egyik sem fog hatni rá, így csak elmélyítjük a szülő-gyerek közti konfliktust, beindul a fegyelmezési spirál, amelynek soha nincs vége. A szerző szerint minden szülő megtalálhatja a gyermekéhez vezető utat. A gyerekek - életkoruktól függetlenül - tökéletesen tudják, hogyan működjenek együtt velünk, de nagyrészt rajtunk, szülőkön múlik, hogy ez az együttműködés megvalósul-e. És nem kell hozzá semmi ördöngösség. Egyszerűen csak oda kell figyelni a gyerekre, és beleélni magunkat a helyzetébe. Ha az ő nézőpontjából is megvizsgáljuk a történteket, sokkal hamarabb megszületik a közös megoldás, ráadásul mindenféle feszültség és hiszti nélkül. Nagyon fontos, hogy a gyerekünk tökéletesen tisztában legyen azzal, mennyire szeretjük akkor is, amikor határozottan kérünk tőle valamit. Az érzelmi biztonság a gyerekek számára azt jelenti, hogy nyitottan és megértőn viszonyulunk egymáshoz. Ha ez a kölcsönösség megvan a szülő és a gyerek között, a konfliktushelyzetek nem éleződnek ki. És akkor az egész családnak könnyebb lesz az élete.

Dr. Vanessa Lapointe bejegyzett szakpszichológus, a The Wishing Star Lapointe Developmental Clinic alapítója. Tizenöt éve családterapeutaként és gyermekpszichológusként dolgozik, gyakran felkérik előadásokra és különböző kutatásokban, tudományos projektekben való részvételre. Férjével és két kisfiával a nyugat-kanadai Vancouverben él.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 264
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 240 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-16
EAN 9789634751373
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A világ ünnepei
-10%
Ana Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Híres focista leszek! - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek
-12%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,72 €
Rumini in Hoarfrost Colony - Új rajzokkal (angol)
Judit Berg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Ne menj a romok közé! - A megszakadt kapcsolatok tragikuma
-10%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,76 €
Anna Karenina 1-2.
-10%
Lev Tolsztoj
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Flow - Az áramlat /A tökéletes élmény pszichológiája
-10%
Csíkszentmihályi Mihály
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Brave - Bátor - Megveszekedett 3.
-10%
J. L. Armentrout
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
A megtört szívű - Milliárdos Corisik 1.
-10%
Ruth Cardello
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €