Racher Louise Snyder

Láthatatlan sérülések - Amit nem tudunk a családon belüli - erőszakról, az megölhet bennünket

Magyarországon az elérhető statisztikák szerint havonta legalább 3 nőt meggyilkol a férje, vagy a volt férje, élettársa, vagy volt élettársa, barátja, vagy volt barátja, alkalmi partnere. Ezekről a gyilkosságokról, és az ezt megelőző figyelmeztető jelekről mégis egyre kevesebbet hallunk, vagy nem vesszük figyelembe, elfordítjuk a fejünket. „Majd ha vér folyik”, halljuk sokszor a megmenekült áldozatokról, akiket megkérdeznek arról, miért nem segítettek nekik a hivatalos szervek. „Családi ügy, akkor hívjon, ha vér folyik”, így hangzik a sokszor idézett mondat, ekkor azonban már sokszor késő... A könyv hiánypótló több tekintetben, alaposan körbejárja az okokat, a megelőzés lehetőségeit, azt, hogy miért nem segít a bántalmazott környezete, és hogy az áldozat miért nem lép ki a kapcsolatból. Tükröt tart minden olyan társadalomnak, ahol az erőszak a mindennapok része a családon belül. Ebben a tükörben pedig nagyon élésen látjuk önmagunkat, azt az embert, aki elfordítja a fejét, és azt gondolja, vele ez nem történhet meg. Ez a kép annyira megdöbbentő, olyan szörnyű, hogy az addig közönyös énünk hajlandó lesz kimondani, nem mehet így tovább. A könyv elolvasása után, fülünkbe cseng majd ez az idézet: „mert vétkesek közt cinkos aki néma.” „A könyv nemcsak azok számára fontos, akik intézményi szinten foglalkoznak a családon belüli erőszakkal, a szociális ellátórendszer, családsegítő, egészségügy, igazságügy területén, hanem szülőknek, pedagógusoknak és minden olyan embernek, aki velem együtt úgy gondolja, hogy a családon belüli erőszak megfékezhető, odafigyeléssel, prevencióval, neveléssel, mert a következményei cseppet sem láthatatlanok. Csak időben kell elkezdeni!” Az év legjobb könyvének jelölte az Esquire, az Amazon, a Kirkus, a Library Journal, a Publishers Weekly, a BookPage, az Economist és a New York Times. A The New York Times ranglistáján az év 10 legjobb könyvének egyike Az Amerikai Könyvkritikusok Köre díjának döntőse A Los Angeles Times könyvdíjának döntőse A Helen Bernstein könyvdíj döntőse A Kirkus-díj döntőse

Nyelv magyar
Kiadó Hórusz Könyvkiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 401
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 540 g
Méretek (Sz-M-H) 145-215-23
EAN 9786156115164
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A sütőtepsi csodái - Egyszerű és pompás egytálételek vacsorára
-10%
Rukmini Iyer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Sárkánysuli - A második félév
-10%
Czernák Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Nyugati-dolomitok - A legszebb kirándulások és túrák - Rother túrakalauz
-10%
Franz Hauleitner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,37 €
Nemes harc
-10%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
Csodaszép altatómesék - Andersen meséi (új kiadás)
-10%
Hans Christian Andersen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
BONCAHIER: Egipto - 50253
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Tényleg nincs ingyenebéd? - Feminista közgazdaságtan, ahogyan eddig sosem merted elképzelni
-10%
Katrine Marçal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
Nyílt kártyákkal - Poirot /Puha
-10%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €