Futaki Attila

10 - A Puskás

A Puskás... és az egész világ azonnal tudja, kiről van szó. Kiről és miről. Arról, hogy volt egyszer egy zseniális labdarúgó, aki emberek százmillióit kápráz¬tatta el. Tehetsége és zseniális játéka vigasztalást jelentett számunkra a szovjet megszállás, a terror, a kommunista elnyomás időszakában. Fénye akkor kezdett el ragyogni, amikor nekünk éppen befellegzett. Öcsinek végül el kellett menekülnie, nekünk pedig megtil¬tották, hogy beszéljünk róla. Igen, volt idő, amikor a politika még azt is meg akarta szabni, kit szeressünk, és kit ne, kire nézzünk fel, és kire ne. Mi azonban továbbra is szerettük Öcsit, ahogy ő is visszavágyott hozzánk a távolból. Mert Puskás Ferenc, akit minden kontinensen ismernek, akiről bolygót neveztek el, a világ tetején is az maradt, aki volt: egy huncut mosolyú kispesti srác. Az Öcsi. Ezzel a képregénnyel Puskás Öcsi előtt tisztelgünk. Mert Puskás Ferencet Puskás Öcsi tette naggyá. Megismételhetetlen a pályája, sorsa páratlan sikertörténet. Közalapítványunknak ez a második képregénye. Az 1956-os pesti srácokat megidéző Budapest Angyala komoly nemzetközi sikerei után fontosnak tartottuk, hogy Puskás Öcsiről is szülessen magyar képregény. Ez a kötet nemcsak a világ leghíresebb magyar labdarúgóját mutatja be, hanem azt a szenvedélyes szeretetet is, amely Puskás Öcsivel összefűz minket.

Nyelv magyar
Kiadó KKETTK Alapítvány
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 172
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 790 g
Méretek (Sz-M-H) 193-279-20
EAN 9786156200204
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Immun - A rendszer, amely megóv minket
-9%
Philipp Dettmer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Megtalált élet
-9%
Ordódy Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,10 €
Iron Flame
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Semmi több - Langdon Gibson #1
-9%
Anna Todd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Az erőd - A győzelem városa 1.
-9%
Adrian Goldsworthy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Görcs (képregény)
-9%
Raina Telgemeier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Amit magunk mögött hagyunk - Ennek a rosszfiúnak nem jár a boldog befejezés
-11%
Lucy Score
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
18,96 €
Timur, a hódító
Benkő László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €