Krivarics Ditta

Régi házból új otthon - Praktikus tanácsok és tanulságos történetek házfelújítóknak (3. kiadás)

Egy régi ház Biztosan nem vagyok egyedül a régi házak iránti rajongásommal. Mivel ez a tevékenység kikapcsol, akkor is keresem az eladó, felújítandó gyöngyszemeket, ha egyáltalán nem szándékozunk házat venni. Időről időre megdöbbent, mennyi csodás épület van hazánkban, amely mind arra vár, hogy valaki meglássa benne leendő otthonát, és rombolás helyett megpróbálja visszaállítani régi, megkopott fényét. Egy lakberendező Ugyanakkor egy régi ház felújítása a mai kor igényei szerint óriási kihívás, hiszen ma már egészen másképp használjuk a tereket, mint régen. Ebben a kötetben egyrészt megosztom a saját történetemet, másrészt lakberendezőként segítséget nyújtok azoknak, akik éppen építkezés, felújítás előtt állnak. Összegyűjtöm a legfontosabb szempontrendszereket és szabályokat, és fogódzókat, iránymutatásokat adok ahhoz, hogy mi mindenre kell figyelni. Egy otthon A felújítás alatt a lehető legnagyobb mértékben próbáltuk megőrizni a számunkra csak nagybetűs "Ház" karakterét, s igyekeztünk megmenteni mindent, amit lehet. A nagyobb változtatásokat úgy vittük véghez, hogy az eredmény harmonizáljon a ház eredeti jellegével. A mi Házunkra is igaz azonban az aranyszabály: a valódi otthon kialakítása igazán csak a beköltözés után kezdődik, és soha nem ér véget...

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 204
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 828 g
Méretek (Sz-M-H) 182-233-18
EAN 9789633104361
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bambi (22. kiadás)
-10%
Felix Salten
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Valójában remekül - Klasszisok sorozat
-10%
Monica Heisey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Egyszer az életben
-10%
Karen Kingsbury
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Elhitted álmomat
-10%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Rézi a páczban
-10%
Cserna-Szabó András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Évszakok ízei - Receptek és történetek
-10%
Váncsa István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
PONS Szókártyák - Német középhaladó 333 Szó
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
Így írtok ti - Gyűjteményes kiadás - Athenaeum 180
-10%
Karinthy Frigyes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €