Szalay Zoltán

Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek

Történelmi távlatban ez még a közelmúlt, de azóta már két nemzedék nőtt fel. Valószínű, hogy közülük kevesen tudják, hogy a hetvenes, nyolcvanas években, a szocialista táborban mi voltunk a legvidámabb barakk. Az akkori pártvezetés mindent megtett annak a látszatnak fenntartásáért, hogy Magyarországon jól élnek az emberek. Meg is lett a böjtje: az ország teljesen eladósodott, amiről persze a hétköznapi ember semmit sem tudott. Zászlókat lobogtatva vonult fel május elsején, lakásra, autóra – Trabantra, Ladára, Zsigulira, Skodára, Daciára – gyűjtött, élete sikerének tartotta, ha beköltözhetett a tízemeletes betonházakba, megismerte az árleszállítások eufórikus hangulatát, és az elszaporodott hobbikertekben a szomszédokkal, a barátokkal sörözve szabadnak érezte magát. Aztán, a nyolcvanas évek második felében felgyorsultak az események: összeomlott a pártállam, forradalom tört ki Romániában, leomlott a berlini fal, megnyíltak a határok, az „ideiglenesen” itt állomásozó szovjet csapatok elhagyták az országok és megtörtént a rendszerváltás. A 90-es évek középpontjába a demokratikus választásokkal hatalomra került kormányok, a televízióban élőben közvetített szópárbajok kerültek, és ahogy múltak az évek, jött a felismerés, hogy a régóta vágyott változás az esélyegyenlőségben, a megélhetési gondok enyhítésében, a munka megbecsülésében, a kiváltságosok hatalmának visszaszorításában – enyhén szólva –gellert kapott. Amellett persze, hogy kinyílt a világ, az élet szabadabb és gazdagabb lett – a visszaemlékezések azonban nem mindig fedik a valóságot.

Ez az album szerves folytatása a Kossuth Kiadónál 2019-ben megjelent Azok a hatvanas, hetvenes évekcímű albumnak. Ebben is Szalay Zoltán (1935-2017) Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus fekete-fehér és színes, ma már kortörténeti dokumentumai idézik vissza annak a kornak az eseményeit, hangulatát, a hétköznapi élet jellegzetes pillanatait, a rendszerváltás meghatározó személyiségeit Kincses Károly fotómuzeológus, képszerkesztő kép-folyamatában. A képek mellett Parti Nagy Lajos, a kortárs magyar irodalom meghatározó alkotója senki máshoz nem hasonlítható életérzéseit olvashatják.

Ez a kötet is a magyar kultúra két kiválóságának hiánypótló műve, könyvritkaság!

Nyelv magyar
Kiadó Kossuth Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 144
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 790 g
Méretek (Sz-M-H) 230-240-14
EAN 9789635445431
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kissinger szerint a világ
-10%
Nógrádi György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Perzsák /Nagy civilizációk 7.
-10%
Daniel Gimeno
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Hódítók és felfedezők - Dzsingisz kántól Magellánig - A középkor új története
-10%
Dan Jones
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Lemberg - Európa elfeledett közepe
-10%
Lutz C. Kleveman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A sah visszatér - Háború Afganisztánért (1839–1842)
-10%
William Dalrymple
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A lovagkereszt legendája - Kalandorok és katonák
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Kelet-nyugati utca - A népirtás és az emberiesség elleni bűntett fogalmának eredetéről
-10%
Philippe Sands
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,20 €
14,58 €
Afganisztán-iratok - A háború titkos története
-10%
Craig Whitlock
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €