Melody Beattie

Ne függj senkitől - Az önmagunkkal való törödés alapjai (új kiadás)

„Nem könnyű boldogságra találnunk önmagunkban, csakhogy sehol másutt nem lelhetünk rá.” Agnes Repplier Mi is pontosan a társfüggőség, és ki a társfüggő? Társfüggő az a személy, aki engedi, hogy hasson rá egy másik ember viselkedése, s aki rögeszmésen uralni kívánja ezt a valakit. A saját közérzetét a társáétól teszi függővé. Olyan ember, aki következetesen és minden erejével azon van, hogy kikényszerítse a történéseket – a szeretet nevében. A taktikák különböznek, a cél azonban egy és ugyanaz: rábírni másokat, hogy azt tegyék, amit mi akarunk, és úgy viselkedjenek, ahogyan mi elképzeljük. Társfüggő az is, aki olyan súlyosan beteg, zavart, ellátásra szoruló vagy szenvedélybeteg emberrel él elkötelezett kapcsolatban, akinek a viselkedése/állapota befolyásolja az életét, ugyanakkor megszállottan irányítani akarja ennek a személynek a viselkedését. A társfüggőség betegség, amit gyógyítani kell, ugyanis akkor sem múlik el magától, ha a kiváltó oka megszűnik. A társfüggőség megrögzött gondolkodási, érzelmi és viselkedési rendszer, amely önmagunkban alakul ki azzal kapcsolatban, aki fájdalmat okoz – önpusztító dolog! Meg kell érteni: mindenki csak saját magáért felelős. Az emberek úgy éreznek, ahogyan érezni akarnak; azt gondolják, amit gondolnak; azt teszik, amit hitük szerint tenniük kell; s csupán akkor változnak meg, ha belül készen állnak a változásra. Az egyetlen ember, akit valaha is megváltoztathatunk – saját magunk. Az egyetlen ember, akit jogunk van irányítani – mi magunk vagyunk. A Ne függj senkitől! című kötet tanulságos esettörténeteivel, személyes kommentárjaival, gyakorlataival és tesztjeivel érthetően, nyíltan tárgyalja ezt a zavarba ejtő témát. A 12 lépéses módszer segítségével, melyet a szerző feltár a könyvben, szabadság, egészség és boldogság várhat az egykor társfüggő emberekre. „Ez a kötet leginkább elhanyagolt kötelességünkről szól: arról, hogy miként törődjünk önmagunkkal. Arról, hogyan érhetjük el, hogy jobban érezzük magukat.”

Nyelv magyar
Kiadó Édesvíz Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 294
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 352 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-15
EAN 9789635074068
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A tudatos teremtés 8 titka - Hogyan váltsuk valóra álmainkat?
-9%
Mandy Morris
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Az elengedés művészete - Hogyan engedd el a múltat, tekints a jövőbe és élvezd a megérdemelt érzelmi szabadságot
-9%
Damon Zahariades
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Hasznos idő
-9%
Cassie Holmes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,75 €
Manifesztáció - 7 lépés a lehető legjobb élethez
Roxie Nafousi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €