Vibók Ildi

Furi - Segítő mesék szuperérzékenyeknek, félénkeknek és szeretnivaló különcöknek

Mi történhet, ha úgy nőjük ki a legkedvesebb kék pólónkat, hogy nincs helyette másik kedvenc a szekrényben? Vagy ha reggelire nem a megszokott tejbegrízt kapjuk? És ha a Mami már megint vendégeket hív, pedig még csak egy hete, hogy a legóvárunkat szétdobálta Benőke, a szuperhangos szomszéd kisfiú? Vannak, akik ilyen helyzetekben csak legyintenek, hogy ugyan már! De vagyunk olyanok is – nem is kevesen –, akiknek a világa ilyenkor egy pillanat alatt darabjaira hullik. Ettől azonban még nincs velünk az égvilágon semmi baj! Csak okos tervezésre van szükség, hogy jól vegyük az akadályokat. Történetünk hőse, Lackó is nap mint nap birkózik a nehézségekkel, de szerencsére nincs egyedül. Mellette áll jó barátja, Furi, a minden lében kanál kaméleon, aki egy kicsit szintén más, mint a többiek, de épp ettől olyan különleges. Segít Lackónak, hogy megküzdjön a problémákkal – és megsúgom: nekünk, olvasóknak is. Azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik szívesen bújtatnák páncélba a lelküket, mielőtt nekivágnak a mindennapi kalandoknak. Vibók Ildi, aki 2022-ben Hubby-díjat kapott a diákzsűritől az Év Ismeretterjesztő Könyvéért (Szeretnék egy aranyhalat!), ezúttal a világhírű pszichológus, Elaine N. Aron Szuperérzékeny gyerekek című műve alapján írt segítő meséket. Az élményt Szimonidesz Hajnalka gyönyörű, szellemes illusztráció teszik teljessé.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 68
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 436 g
Méretek (Sz-M-H) 220-220-10
EAN 9786156471093
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Karácsony a nagyvilágban §K
-11%
Joli Hannah
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
Mancs Őrjárat - Csúcskutyik
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
Szilaj - Karácsony - Ünnepi színezőkönyv §K
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,37 €
50 játékos feladvány - Utazás
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Mancs Őrjárat - Ünneplő kutyik §K
-11%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,88 €
50 játékos feladvány - Állatok
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Mancs Őrjárat - Boldog karácsonyt! §K
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,77 €
Gabi babaháza - Szerep-játék-könyv
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,32 €

Korábban megtekintett: