Kalmár Gusztáv

Magyar geopolitika - Ezeréves harc a Kárpát-medencében

„Őseink nem egyedül a hódítás és a fegyver jogán vették birtokukba a Kárpáti-medencét, hanem örökség jogán is. Mielőtt a ma itt lakó népek bármelyike is állandó otthont talált volna, a magyarság két testvérnépe, a hun és az avar már uralma alatt tartotta. Régebben ezt a rokonságot történetíróink közül is többen tagadták. Ma azonban krónikaíróinknak már igazságot szolgáltatott a tudomány. Hogy honfoglaló hőseink Árpád vezérletével itt kerestek hazát, az nem a véletlen műve, sőt nem is egyszerűen e történeti kényszer következménye, hanem a magyarság öntudatos törekvéseinek eredménye. Kétségtelen, őseinket a volgamenti, majd donvidéki hazából a népvándorlás hullámai mozdították ki, ámde őseinek még módjukban lett volna több irány között is választani. Teljesen hihetetlen azonban, hogy a sík vidékhez szokott magyarság menekülésszerűen nekirohanjon a Kárpátok hegyláncainak. S nem is volt így. (…) Közös hazánk ez a terület, amelyhez való jogunkat éppen úgy kellene ismernünk, mint a háztulajdonosnak, földbirtokosnak az ingatlanához fűződő jogokat, s ez kötelességünk is.” 1943-ban a fenti a gondolatokkal ajánlotta művét az olvasóközönségnek Kalmár Gusztáv (1892–1949), minden idők egyik legjelentősebb földrajztudósa. A szerző az egykori Magyarország természeti egységét felbontja alkotóelemeire és a Kárpát-medence minden egyes tájának geopolitikai jelentőségét éppen e természetes egység szempontjából mutatja be. „Úgy tesz, mint a gépészmérnök, amikor a motort vagy egyéb erőgépet alkatrészeire szedi szét, megmagyarázza az összefüggéseket és a kölcsönhatásokat, hogy a bemutató után könnyen és biztosan újra összerakja a gépezetet és bemutassa hallgatóinak tökéletes működését” – írta a kötet egyik korabeli méltatója. A bencés szerzetes könyve nemcsak úttörő jelentőségű volt, hanem mindmáig ez a legfontosabb magyar geopolitikai alapmű. A kommunista diktatúra és mai szellemi örököseik ezt is megpróbálták eltüntetni, de nem sikerült, 80 év után most először jelenik meg újra Kalmár Gusztáv hiánypótló könyve arról, miért van történelmi jogunk őseink földjéhez.

Nyelv magyar
Kiadó Kárpátia Stúdió
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 240
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 406 g
Méretek (Sz-M-H) 150-223-23
EAN 9786155374920
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Léghajóval a világ körül - Léghajóval a dinoszauruszok földjén (új kiadás)
Gerald Durrell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
Heart of the Sun Warrior
Sue Lynn Tan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Torkos Turpi és a felhőgyár /Már tudok olvasni
-10%
Balázs Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,00 €
A tudás enciklopédiája - A Föld - Csodálatos bolygónk, ahogy még sosem láttad
-10%
Album
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,20 €
26,28 €
Kálvin - Regény
-10%
Cs. Szabó Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
A láthatatlan fonal /Az elválással, távolléttel kapcsolatos félelmek enyhítésére
Patrice Karst
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Győzelmi Kényszer - Futball és hatalom Orbán világában
-10%
Rényi Pál Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Mit főznek a Gránátalma utca 10.-ben? - Receptek gyerekeknek a világ konyháiból
-10%
Felicita Sala
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €