Basa Katalin

A névtelen királynő - Argilus krónikák

Egy veszélyes örökség. Egy titkokkal teli város. És egy bebörtönzött, bosszúszomjas uralkodó. Budapesten a nem evilági lények kényes egyensúlyban élnek egymás mellett. A boszorkányok sötét hálót fonnak, embereket átkoznak meg, hogy a saját céljaikra használják fel őket. A vízitündérek elzárt királynőjüket siratják a folyóban, a táltos, Csongor pedig a Nap fiaként az embereket védi. Ide érkezik meg Lona hosszú távollét után, aki Argilus egyik leszármazottjaként maga is igazlátó: kiolvassa a titkokat a szemekből, kimondja a démonok nevét, akiket így szolgáivá tehet. Találkozik távoli rokonaival, a Wesselényiekkel, akiknek az őse, az árvízi hajós zárta el Tündér Ilonát a Gellérthegybe a nagy árvíz idején, 1838-ban. A folyó vize azonban újra emelkedik, a királynő hamarosan kiszabadul, és bosszút áll ellenségein. Vajon sikerül Lonának összefognia új társaival, hogy együtt akadályozzák meg a katasztrófát? Az Argilus krónikák első kötete akciókkal teli urban fantasy, ahol a magyar néprajzból ismerős lényekkel találkozunk. Budapest másik arcát ismerjük meg, ahol árulás, titkok és némi romantika mellett sodró lendülettel követik egymást az események, egészen a váratlan végkifejletig. A kötetet a szerző linómetszéssel készített illusztrációi díszítik. BASA KATALIN író, grafikus, a néprajz szerelmese. Életének első felét olvasással töltötte. Miután megunta a vámpírokat és a vérfarkasokat, elhatározta, hogy magyar hitvilágból ismert figurákat ereszt szabadjára a könyveiben, ahogyan az egy bölcsészhez illik. Basa Katalin maga illusztrálja az írásait, és amikor nem a következő történetén dolgozik, akkor a Duna partján sétál, és kavicsokat gyűjt.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Hitel Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 428
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 552 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-37
EAN 9786156702470
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az égi hivatalnok áldása 5.
-11%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Mágia a Magyalkönyvtárban - Tölgy és magyal-ciklus 1. (éldekorált)
-11%
K. A. Linde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,39 €
A jég és a vér birodalma
-67%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
3,25 €
The Hunted Heir - Az örökös nyomában (éldekorált)
-11%
Holly Renee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,34 €
Joker: Különleges kiadás (képregény)
-11%
Brian Azzarello
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,32 €
Hajnalra minden lángba borul (éldekorált)
-11%
K. X. Song
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,50 €
21,81 €
Varázslókalauz önvédelmi sütéshez
-11%
T. Kingfisher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
16,91 €
A Fehér Erdő titka - Lúmen 2.
-11%
Steven G. Vantis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
18,38 €

Korábban megtekintett: