J. R. R. Tolkien

Elveszett mesék könyve I. - Középfölde históriája (új kiadás).

J. R. R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete fő műve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfontak az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítosz-ciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit című regények, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény - amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet. Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé. Az Elveszett Mesék Könyve I. része A szilmarilok mitológiaciklus legelső elbeszélésének bevezető történeteit tartalmazza. Kibontakozik a mitológiarendszer kiindulópontja, és nyomon követhetők páratlan fejlődésének kezdő lépései: a világ teremtése, a valák cselekedetei, a tündék ébredése, legnagyobb alkotásaik születése és Melko pusztító lázadása - ahogy azt maguk a tündék Eriolnak, a nyugati óceánon átkelő ember-hajósnak elmesélték. „A szilmarilok” célja az volt, hogy megindítsa a szívet és a képzeletet, de a maga belső erejével, nem pedig járulékos elemek igyekvő felvonultatásával; és igen kétséges, hogy bármiféle „magyarázat” elvezérelheti lényegéhez azt, akit a mű nem szólít meg.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 464
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 404 g
Méretek (Sz-M-H) 118-200-33
EAN 9789636207359
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Cagaster - Rovarok és emberek 5.
-11%
Kachou Hashimoto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Lore Olympus - Olümposzi história 3. (képregény)
-11%
Rachel Smythe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,32 €
A szerelem jelei 2. (manga képregény)
-11%
Morisita szuu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Marvel szuperhősök kalandjai 5. - Gondok hálójában! - Marvel szuperhősök kalandjai (képregény)
-11%
Jim McCann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,37 €
A démoni út nagymestere 1. (képregény)
-11%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €
Cagaster - Rovarok és emberek 4.
-11%
Kachou Hashimoto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Boszorkánysüveg-műhely 3. (manga képregény)
-11%
Sirahama Kamome
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
ASSASSIN'S CREED - SAO JÜN PENGÉJE 2.
-11%
Kurata Minodzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €

Korábban megtekintett: