Falusi Márton

A kikényszerített álom – Tamási Áron szülőföldjén

Falusi Márton formabontó, a költői esszétől a szociográfiáig számos műfaj határait vakmerően sértő prózájában álmok és valóságok, metaforák és kemény tények, emlékek és látomások, olvasmányok és élmények gomolyognak. Napjaink budapesti írója fölkerekedik, és elutazik Farkaslakára, hogy Tamási Áron szülőfaluját tanulmányozza. Beszélget az ott élőkkel, a polgármesterrel, a vendéglőssel, a pappal, a tanítónővel, a pakulárral és a nagyvállalkozóval, bejárja az utcákat és az esztenákat, részt vesz a miséken, az ünnepségeken az emlékház udvarán és a kocsmai világmegváltásokban. Amit tapasztal és feljegyez, nem a dokumentációt szolgálja, hanem arra készteti, hogy eltűnődjön saját sorsán, mulandó szerelmein, az örökkévalón, a magyar és az európai történelmen. Mindeközben a halhatatlan Tamási Áron távol otthonától, New Yorkban, a hetvenedik utca felhőkarcolójának ötvenedik emeletén, a Színésznő oldalán ébred. Ő is rácsodálkozik a 21. századra. Goethével cserél eszmét a bárban, majd hazalátogat, és egykori pályatársaival találkozva ugyancsak meghökkentő felismerésekre jut. Falusi Márton József Attila-díjas költő, író, szerkesztő, irodalom- és eszmetörténész. 1983-ban született, Budapesten él. Eddig hét verseskötete, négy esszé- és tanulmánykötete, valamint egy monográfiája jelent meg. Drámáját, hangjátékait is nagy sikerrel mutatták be. Egyik főszerkesztője a Magyar irodalmi művek 1956–2016 című irodalomtörténetnek. Szépirodalmi tevékenysége mellett több kutatóintézet munkatársaként, több folyóirat szerkesztőjeként dolgozott már, jelenleg a Magyar Művészet főszerkesztője. Szerző: Falusi Márton Cím: A kikényszerített álom – Tamási Áron szülőföldjén

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Hitel Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 244
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 382 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-28
EAN 9786156702524
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A szél hangjai - Válogatott novellák
-11%
Murányi Sándor Olivér
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Pacsirta - Klasszik magyar
-11%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,30 €
Mondod-e még a szót, köszönöm?
-11%
V. Kulcsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,51 €
Tizenhárom - Mesék, novellák, történetek
-11%
Szászi Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
5,34 €
Válás Budán - Helikon Zsebkönyvek 130. - Helikon Zsebkönyvek
-11%
Márai Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,88 €
Könnyeidből színes tollak
-11%
Hidasi Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Szép karácsony - Magyar novellák §K
-11%
Papp Sándor Zsigmond (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Jókai karácsonya §K
-12%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
12,94 €