Adrian Goldsworthy

Cannae - Hannibál legnagyobb győzelme Róma felett - Hadiakadémia

Kr. e. 216. augusztus 2-án zajlott a világtörténelem egyik legvéresebb és talán a legtöbbet emlegetett csatája az itáliai Cannae városa melletti síkságon a második pun háború keretében. Annak ellenére, hogy majdnem kétszeres túlerőben voltak, és a saját földjükön harcoltak, a rómaiak megsemmisítő vereséget szenvedtek a Hannibál vezette expedíciós karthágói seregtől, amely két évvel korábban látványos átkelést hajtott végre az Alpokon. A rómaiak cannaei vesztesége – nagyjából 50 ezer halott egy nap alatt – az iparosított háborúzásnak az első világháborúval beköszöntő korszakáig az egyik legnagyobb volt. Ugyan Róma nem sokkal később magához tért, és Karthágó végül elveszítette a háborút, a cannaei csata a római emlékezetben minden katonai vereség viszonyítási pontja maradt. Hannibál itt alkalmazott taktikája azóta is a katonai akadémiák tananyaga, és a hatalmas túlerő ellen elért sikere hosszú időn át adott reménységet minden hasonló helyzetben lévő hadvezérnek. A klasszikus római történetíróknak köszönhetően Róma pun háborúi, az egyik csúcspontját jelentő cannaei csatával, az egyetemes emberi emlékezet fontos részeivé váltak. Adrian Goldsworthy a római hadviselés egyik legjobb ismerője, a témában írt összefoglaló munkája alapmű. A Cannae lapjain biztos kézzel vezeti végig az olvasót a valaha vívott egyik leghíresebb csata eseményein, és helyezi el azt a második pun háború tágabb kontextusában, részletesen bemutatva eközben a kor hadviselését is. Könyve egyaránt izgalmas olvasmány a témában most elmélyülő olvasóinknak és a korabeli hadviselést szakértői szinten ismerőknek is.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó PeKo Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 208
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 362 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-21
EAN 9786156602466
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Homo deus - A holnap rövid története (puha)
-11%
Yuval Noah Harari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,51 €
Sapiens - Az emberiség rövid története (puha)
-11%
Yuval Noah Harari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,51 €
A második világháború nagykönyve - Minden, amit tudni érdemes
-11%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
24,79 €
Gáza kapuja - Az izraeli-palesztin konfliktus legsötétebb napja
-11%
Amir Tibon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
A levegő zsarnokai - Történetek a bombázórepülők évszázadából
-11%
Bjorn Berge
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Képes történelmi atlasz
-11%
Gianni Palitta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Autokrácia Rt.
-11%
Anne Applebaum
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Volt egyszer egy Pozsonyi Hajósegylet (1862-1940)
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,00 €
14,24 €

Korábban megtekintett: