Raj Tamás

AMIT TUDNI KELL A ZSIDÓSÁGRÓL

A zsidóság történelmet imádkozik - a nagy németköltő, Heine szólt így - némi iróniával - arról a vallási közösségről, amelyből ő maga is származott. S valóban, igaza van: a héber imakönyv lapjain megannyi történelmi utalás látható, minduntalan hőseinkre és hagyományinkra, írott és szóbeli tanításokra hivatkozunk. Ám éppen ez a sajátosan szép benne: a szidó vallás - más vallásokkal ellentétben - mindig történeti tudatra nevelte és neveli híveit... A zsidó vallás éppen ezért nem dogmákon, hanem történelmi tényeken alapul. Másrészt viszont a zsidó történelmet sem lehet igazán megérteni az eseményeken átsugárzó hit szelleme nélkül. Könyvünk gyermekek számára készült, a fentieken nyugvó alapelveken, újszerű megközelítésben. A pompás képekhez egy-egy bibliai történetet írtunk, a zsidó történelem ősi lapjairól. S minden eseményhez egy-egy olyan oldal járul, amely a vallási törvények és szokások bemutatását célozza. Láthatjuk, hogyan alakult ki a máig élő hagyomány, s miképp lehetünk mi is annak gyakorló részesei. Megtanulhatjuk a legfőbb imákat, az ünnepeket, az otthoni és templomi élet mindennapjait. Jóllehet, ez a képeskönyv elsősorban gyerekeknek íródott, akár felnőttek is tanulhatnak belőle. Sőt, az is talál benne újat, aki már ismeri a zsidó élet gyakorlatát. Egyszóval: mindent megtalálunk benne, amit tudni kell a zsidóságról...

Nyelv magyar
Kiadó Makkabi Kiadó
Megjelenés éve 2007
EAN 9789637088254
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Michelangelo Záložka
-7%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,10 €
2,89 €
Becsengő - Játékos matematikai gyakorlatok /3. osztályosok részére
-9%
Bodnár Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,96 €
Csúcsteljesítmény - Tanuld meg a legjobbaktól, hogyan leszel a legjobb
-9%
Jake Humphrey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Ezer és ezerféleképp
-9%
Cecelia Ahern
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
PONS - Nyelvtanfolyam haladóknak - Orosz (könyv+CD) - B1-B2
-9%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
32,81 €
Alsógatyás Kapitány és a gonosz klónok csatája (és a lila klotyó nevetséges felbukkanása)
-9%
Dav Pilkey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,74 €
LOGICO Primo: Képkereső - Feladatkártyák
-9%
Doris Fischer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,01 €
Koldus és királyfi
-9%
Mark Twain
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €