Keresési eredmények
Nina Stibbe, a húszéves leicesteri lány 1982-ben Londonba költözött, hogy egy különleges családnál bébiszitterként dolgozzon. Tökéletesen összeillettek: Ninának fogalma sem volt a főzésről, a gyerekgondozásról, és arról sem, kik azok a fura fazonok,…
A világ legszebb helyei sorozat kötetei történelmi, kultúrtörténeti és művészeti áttekintést adnak egy-egy országról vagy városról, betekintést engedve a mai életbe is.
Szingapúr mintha csak valamiféle utópiából lépett volna elő: városállam a nagy országok korában. Az oroszlán város tiszta, rendezett, őrzi hagyományait, más szempontból viszont szinte túlzottan is modern. Szingapúr a harmadik évezredbeli Távol-Kelet…
Tom, a jóképű fiatal pap egy forró nyári napon a gyóntatószékben várja a bűneiket megbánó hívőket. Már éppen menni készül, amikor a fülkébe egy férfi lép, aki Szívtipróként mutatkozik be, és gyónni kezd. A férfiról kiderül, hogy többszörös gyilkos, és…
Az enciklopédiát hasznosan forgathatják mind a kezdő, mind a haladó szobanövénykedvelők, ugyanis a már ismert növények leírása mellett bemutat olyan egzotikus fajokat is, amelyek hazánkban csak az utóbbi időben jelentek meg a kereskedelemben. A könyv…
Lecsavarjuk a kupakot, kiöntjük a szószt... és élvezzük az ízeket! A díjnyertes szakácskönyvíró, David Joachim egy kötetre való szósz felhasználási módját mutatja be: minden recept készen vett marinara, Alfredo-, pesto vagy cheddar sajtos szószra épül.…
Bármivel foglalkozol, bárki vagy, számít a megjelenésed! Lehet, hogy állásinterjúra mész, lehet, hogy nyugdíjba vonulsz, és ezentúl nem akarsz öltönyt hordani, vagy akár az első randira készülsz, sokat jelent, milyen benyomást keltesz. Fogadd meg e könyv…
Hogy kiszakadjanak pörgős New York-i életükből, és több időt töltsenek kamasz fiukkal és lányukkal, Amanda és Clay az Airbnb-n egy teljes hétre kivesznek egy pazarul berendezett házat Long Island egy félreeső szegletében. Érkezésük másnapján, késő este…
Ismerkedjenek meg Hannával. Apucijának rajongó szemében ő az aranyos de néma angyal. Apuci az egyetlen, aki megérti őt, és Hanna nem is akar mást, csak boldogan élni vele, míg meg nem halnak. Csakhogy az útjában áll anyuci, ő pedig minden trükkel megpróbálkozik,…
A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni…
A Teniszkönyv igazi alapmű , amely részletesen bemutatja ezt a látványos, világszerte igen népszerű sportágat. A két elismert szakíró által jegyzett, több mint kétszáz fotóval illusztrált enciklopédia áttekinti a játék történetét, a legnagyobb versenyeket,…
Thaiföld - az ősi királyság, Sziám örökösének - történelme a bronzkorban kezdődött, de fénykorát a középkorban, a Szukhotbaj birodalom idején érte el, amelyet a thai kultúra aranykorszakaként emlegetnek. Ebben az időszakban soha nem látott mértékben…
Kayla Itsines nők millióit inspirálta és inspirálja világszerte a Bikini Body Guide (BBG) programmal. Az, ahogyan ő értelmezi a fitnesz és a táplálkozás kérdéseit, minden nőnek segít erősebbé, magabiztosabbá, egészségesebbé válni. Az egészséges táplálkozás…
A tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen…
Ez az album a bevezető novellát jeleníti meg A vaják-sorozat első kötetéből, Az utolsó kívánságból. Amikor Ríviai Geralt átlépi Vizima városának kapuját, ezt azért teszi, hogy jelentkezzen a felhívásra: busás jutalom jár annak, aki Foltest király lányát…
A tibeti orvoslás ősi, több mint 1000 éve alkalmazott gyógyászati rendszer. A gyógyítás e sajátos, holisztikus megközelítésmódja az étrendet, az életmódbeli változtatásokat, a gyógyfüves kúrákat, a masszázst és a meditációt ötvözve hasznosítja a tibeti…
Vajon a hölgy elfogadja, mielőtt éjfélt üt az óra? Sophie Beckett nem is álmodta volna, hogy bejuthat Lady Bridgerton álarcosbáljára, és ott a mesebeli herceg várja! Bár gróf leánya, Sophie-t gonosz nevelőanyja szolgálósorba kényszerítette. De ezen a…
Kazi és Jase túlélték a megpróbáltatásokat, és szerelmük erősebb, mint valaha. Új élet vár rájuk: a Ballenger család száműzetése véget ér, Tor Őrhelyéből királyság lesz, és ők végre együtt nézhetnek szembe minden kihívással. Baljós üzenetet kapnak, és…
Mindnyájan ismerjük Tom Cruise-t, már amennyire ő hagyja magát megismerni. Tudjuk, hogy nehéz gyerekkora volt, hogy számos kasszasikernek számító filmben játszott. Tudjuk, hogy Tom szcientológus, de azt már nem tudhatjuk biztosan, mekkora szerepet is…
A világ legszebb helyei sorozat kötetei történelmi, kultúrtörténeti és művészeti áttekintést adnak egy-egy országról vagy városról, betekintést engedve a mai életbe is.
A szerző megindító hangon, de izgalmasan meséli el négy tragikus sorsú Habsburg történetét. A tizenöt évesen férjhez adott, könnyelmű és felelőtlen Marie Antoinette XVI. Lajossal együtt a vérpadon végezte. A kiváló politikai képességekkel rendelkező…
A regény alapján az Oscar-díjas Susanne Bier készített sorozatot az HBO-nak, a főszerepben Nicole Kidman, Hugh Grant és Donald Sutherland. Egy házassági tanácsadónak rá kell ébrednie, hogy tökéletes élete délibáb… Grace Reinhart Sachs olyan életet él,…
Húsz éve az utolsó szigetkirályságot elpusztította a vihar képében érkezett Sárkány. A tengerik népe az addig tiltott, ősvadonnal borított szárazföldre menekült, hogy ott építsen fel új birodalmat. Erthol, a fiatal lovász, aki sosem ismerte a régi világot,…
A varázslógyűlést ért támadásban Geralt súlyosan megsérült. A vaják feladata, hogy védje az ártatlanokat és megsegítse a szükségben azokat, akiket nagy hatalmú és veszedelmes szörnyek fenyegetnek. Most azonban sötétség borult a világra, és Ciri, Cintra…
Három férfi, két fiatal lány és egy csecsemő az áldozat. Ed McBain hősei, a 87es körzet nyomozói (Carella és Kling) alig térnek magukhoz e brutális kivégzések láttán. És az áldozatok egyre csak szaporodnak.
Az Új amatőr természetbúvár aktuális, gyakorlatias útmutató a minket körülvevő természet megfigyeléséhez, felfedezéséhez és megértéséhez. Akár arra vagy kíváncsi, mitől lesz egy rovar rovar, akár békabölcsődét akarsz csinálni a kerti tavacskából, netán…
Fedezzük fel és alkalmazzuk kerti virágaink, szobanövényeink, az üvegházak vagy a télikertek növényeinek legegyszerűbb szaporítási módjait! E kötet sok faj példáján keresztül, átfogó módon tárgyalja és magyarázza a magvetés, tőosztás, bujtás, oltás,…





























