Grant Cardone

10X - Az egyetlen különbség siker és kudarc között

"AZ EGYETLEN KÜLÖNBSÉG SIKER ÉS KUDARC KÖZÖTT Célozzuk meg azt, ami tízszer magasabban van, mint ahol most vagyunk, és ha alatta is maradunk a várakozásnak, messzebbre jutunk, mint ha megőriztük volna életünk jelenlegi állapotát. „Grant Cardone fején találta a szöget: elárulja, hogyan érnek el az emberek sikert az élet bármely területén.” Brian Tracy A könyv olyan életfelfogást szeretne létrehívni, amely minden sikeres emberre jellemző. Célozzuk meg azt, ami tízszer magasabban van, mint ahol most vagyunk, és ha alatta is maradunk a várakozásnak, messzebbre jutunk, mint ha megőriztük volna életünk jelenlegi állapotát. Megtanít bennünket: hogyan valósítsunk meg korábban elérhetetlennek hitt célokat, hogyan tűzzük ki helyesen a céljainkat, és hogyan garantáljuk, hogy el is érjük őket, hogyan teremtsünk soha nem látott boldogságot és elégedettséget az életünkben, hogyan sarkalljuk magunkat a félelem erejének segítségével cselekvésre, hogyan szerezzünk meg mindent, amit csak akarunk, és ne kelljen kevesebbel beérnünk, hogyan győzzük le a versenytársakat, és hogyan legyünk a siker példaképei. A szárnyaló siker a hétköznapi erőfeszítés birodalmán túl létezik. Ha ilyen kimagasló sikert szeretnénk elérni, nem élhetjük úgy az életünket, mint bárki más, és nem nyugodhatunk bele a középszerűségbe. A siker a kötelességünk, feladatunk és felelősségünk, és ez a könyv lépésről lépésre ismertet meg minket azzal, hogyan teremtsünk rendkívüli sikert az életünkben. Megtanulhatjuk, mekkora erőfeszítés szükséges a garantált sikerhez, és biztosíthatjuk, hogy ezt a szintet egész életünkben megtartsuk. Az emberek többsége áhítozik a sikerre, és fantasztikus ötletei vannak, de elmarad az erőfeszítések tekintetében, amelyek ahhoz kellenek, hogy a megérdemelt kivételes szintre emelje az életét. A cselekvésnek négy szintje létezik, és álmaink valóra váltásához meg kell tanulnunk eljutni a negyedik szintre, a masszív erőbedobáshoz. A 10X eloszlatja félelmeinket, megnöveli az önmagunkba vetett hitünket, elsöpri a halogatást, és mindenen diadalmaskodó céltudattal ruház föl. Arra késztet, hogy különbözzünk minden más piaci szereplőtől, és ezt csak úgy érhetjük el, ha azt tesszük, amire más nem hajlandó. Ne gondolkozzunk többé alapszükségletekben, hanem célozzuk meg a bőséget, éspedig életünk minden területén. ========== Grant Cardone a The New York Times sikerlistás szerzője, nemzetközi értékesítési szakértő és tréner, motivációs szónok. Három több millió dolláros cég alapítója: Cardone Training Technologies, Cardone Group és Twin Capital Management. Los Angelesben él a feleségével, Elena Lyonsszal és a lányával, Sabrinával. További információ a www.grantcardone.com honlapon."

Nyelv magyar
Kiadó Guruló Egyetem
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 320
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 476 g
Méretek (Sz-M-H) 150-210-21
EAN 9786155420566
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Babilon leggazdagabb embere
George S. Clason
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Emészthető közgazdaságtan - Egy éhes közgazdász magyarázata a világ működéséről
-10%
Ha-Joon Chang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Forradalmi ötletek
-10%
Matthew Syed
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Csúcsteljesítmény - Tanuld meg a legjobbaktól, hogyan leszel a legjobb
-10%
Jake Humphrey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Zaj - Az emberi döntéshozatalt zavaró tényezők
-10%
Daniel Kahneman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Csináljuk jól az agilitást! - Transzformáció káosz nélkül
-10%
Darrell Rigby
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,45 €
BE 2.0 - Tartósan kiváló - A kis- és középvállalkozások hosszú távú üzleti sikere
-10%
Jim Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,31 €
Gazdag vállalkozó - Másodszorra csináld jól!
-10%
Dombóvári Dénes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €