Ladislav Szalay

1848-49 legendája a szlovák történetírásban

Az 1848-49-es időszak nemcsak a magyar nemzet számára fontos dátum, hanem a többi magyarországi nemzetiség öntudatra ébredésében is kiemelt szerepet játszó időszak. A Habsburgok a szlovákok, a románok és a szerbek törekvéseit kíméletlen taktikával használták ki a magyarokkal szemben. A felvidéki területeken csendesebben zajlott le ez a folyamat, ami döntően azzal állt összefüggésben, hogy az agitátoroknak minimális ráhatásuk volt az akkori szlovákok gondolkodására. Lényegében egy szűk csoport a saját vágyálmait és érdekeit akarta kielégíteni, ezért elfogadhatatlan és teljesíthetetlen követelésekkel léptek fel a magyar kormányzattal szemben. Ezek a személyek ma a legnagyobb szlovák hősök közé tartoznak. Tevékenységük nem egyszerűen mitizálva jelenik meg az identitásformálásban, hanem tételesen meghamisítva. Nem véletlen, hogy a szlovák történésztársadalom és szellemi elit Ladislav Szalay könyvére szinte egyáltalán nem reflektált és gyakorlatilag agyonhallgatta. Szalay nem történész, ami ezen az esszéisztikus munkán csakugyan megérződik. Ez viszont – tekintettel a szlovák történelemtudomány „sajátosságaira” – sokkal inkább hasznára, mintsem kárára van ennek a könyvnek. A benne lévő utalások a 90-es évek politikájára mára ugyan veszítettek aktualitásukból, de 1848-49 eseményeivel kapcsolatos megállapításai mind a mai napig helytállóak. Ladislav Szalay itt minden teketóriázás nélkül (és kitűnő humorérzékkel) pontosan rámutat a lényegre. Nevezetesen arra, hogyan írták és bizonyos körök mind a mai napig írják és tálalják a történelmet Szlovákiában.

Nyelv magyar
Kiadó Kárpátia Stúdió
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 248
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 546 g
Méretek (Sz-M-H) 145-220-20
EAN 9786155374487
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A király elefántja /Sigwulf 2.
-83%
Tim Severin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
1,95 €
Szabad a pálya - Vajon mit mond a tudomány a bevándorlásról? (képregény)
-10%
Bryan Caplan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Minecraft: Útmutató a PVP-játékokhoz
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,62 €
Rettenetes örömeim - Életem története (új kiadás)
-10%
Enzo Ferrari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
PONS Nyelvtan 3 lépésben - Francia A1-B2 - Felfedezés, megértés, gyakorlás
-10%
Michael Deneux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Dian Fossey - A hegyi gorillák megmentője
-10%
Susanna Leonard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Szíves fogadtatás - Margó Könyvek
-10%
Vesna Lemaić
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A megváltó - Skandináv krimik (zsebkönyv)
-10%
Jo Nesbo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €