Toró Elza

A 100 legjobb bárány- és birkaétel

A bárányokról nekem mindig `szülőföldem szép határa`, Erdőelve jut eszembe, ahol a havasi legelőkön, fenyvesek koszorúzta virágos réteken, vidám barikák ugrándoztak bölcs apáik és mélaszemű anyáik között. Kolompjuk éneke nekiverődött a környező réteknek, és hívogató visszhangot bongatott, tudtuk, hogy közel már az `esztena`, ahol a szűkszavú, de aranyszívű juhász (épp, mint a népmesékben) megkínálja a fáradt vándort egy-egy finom falattal. Medvetestű őrzőkutyáit egy füttyével visszafogta, s már kóstolhattuk is a szánkba omló friss juhtúrót, egyet kanyarított bicskájával a nagy, fehér sajtból is, és vihettük haza az elmaradhatatlan édes ordát, melyet nagymamám kaprosan a palacsintáiba tekert. De a húsvétnak is a kis tejesbárány volt a főszereplője; minden porcikáját szent áhítattal ette az óriási asztal körül a hazagyűlt család: az ősi múltra tekintő tárkonyos, tojásos bárányfej levest és a minden földi jóval megtöltött bárányszegyet. Ha ritkán látott kedves vendég érkezett, marasztalónak már illatozott is a kert végében a fokhagymás, parázson sült bárányborda, -- csúszott rá a harmatos ribizli bor, csendült a nóta.

Nyelv magyar
Kiadó STB KÖNYVEK
Megjelenés éve 201
Oldalak száma 80
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 77 g
Méretek (Sz-M-H) 150x220
EAN 9789639266247
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lassie hazatér - Talentum diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
Eric Knight
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,33 €
Hadakozás
-9%
Tracy Wolff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,39 €
Dzsungel - Körülöttünk a világ
-9%
Jasmin Peppiatt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,06 €
Minden napra egy feladat spanyol nyelvből
-9%
Dr. Kuthy Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,05 €
10,97 €
I Was Born For This
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
K-Pop - Szigorúan bizalmas! - #POV - Nézd új szemszögből a világot! (2. kiadás)
-9%
Stephan Lee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Fedezd fel a Bibliát! - Mit? Miért? Hogyan?
-9%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,20 €
20,21 €
Légy bátor, erős és magabiztos! - Mit? Miért? Hogyan? 63.
-9%
Patricia Mennen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,84 €