Richard Rudgley

A BARBÁROK

Róma hanyatlik... eljött a barbárok ideje. A sötét kort nem nagyon ismerjük. A hagyományos történetírás baljós és veszélyes korszaknak írja le, amelynek beköszöntéhez hozzájárult Róma bukása. Mindeddig azt hittük, hogy Európában a civilizáció lángja ekkortájt csak a kolostorokban pislákolt, amelyeket a barbár világ sötétje ölelt körül. A barbárok: a sötét kor titkai megkérdőjelezi a római szerzők által leírt és később általánosan elfogadott nézeteket. A rómaiaknak – a többi nagyhatalomhoz hasonlóan – érdekükben állt a saját szemszögükből bemutatni a történelmet. Kevés olyan barbár forrás maradt fönn, amely ellentmondana ennek a képnek, a sorok között olvasva azonban a régészet eredményeinek felhasználásával és kritikai vizsgálatával sokfajta barbár kultúra bukkan fel a sötétből... Barbárnak titulált őseink mások voltak, mint amilyennek eddig gondoltuk őket. Művészetük, társadalmuk és kulturális örökségük sokkal nagyobb hatással volt Európa sorsára, mint a Római Birodalom, amely egykor vasmarokkal szorította őket. Hatalmas tömeg dübörgött végig a kontinensen, súlyos csapásokat mérve az egykori nagyhatalomra. A barbárok földön és vízen is erősek voltak, és sorozatos támadásaik a római államgépezet elkerülhetetlen összeomlásához vezettek. A barbárokban Richard Rudgley megvizsgálja Róma bukását, az angolszászok britanniai invázióját és a vikingek felemelkedését, ahogy Európa etnikai összetétele minden képzeletet felülmúlóan megváltozott. A gótok, a hunok, a vandálok és más barbár népek nyomába eredve megismerhetjük királyaik és vezetőik színes és gyakran erőszakos életét. Rudgley a barbár kultúráknak a britek életére gyakorolt hatását is megvizsgálja – miért mondhatjuk azt, hogy az angolszászok az őseik? Hogyan lehetséges az, hogy az angol nyelv ilyen nagy hatású örökséget h

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
EAN 9789639437722
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Fociláz - Helikon Zsebkönyvek 135.
-9%
Nick Hornby
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Dűne: Caladan hercege - Caladan-trilógia
-9%
Brian Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,70 €
Varázstoll - Állatok
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
A vad - Milliárdos Corisik 2.
-9%
Ruth Cardello
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,34 €
Babilon leggazdagabb embere
George S. Clason
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Szemenszedett igazság
-9%
Müller Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
Mit rejt a dinók világa? - Egy letűnt kor titkai várnak!
-9%
Timothy Knapman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
12,74 €
Mi vagyunk az ókori egyiptomiak
-9%
David Long
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €