Antony Beevor

A D-nap /A Normandiáért vívott csata

A D-nap még Sztálint is csodálattal töltötte el. "Az egész háború folyamán nem került sor ehhez hasonló vállalkozásra" - írta Churchillnek. Akik részt vettek a La Manche túlsó partjáról indított invázióban, legyenek katonák, tengerészek vagy repülősök, sohasem fogják elfelejteni a látványt. Természetesen a német védők sem, akiket csak az utolsó pillanatban riadóztattak a normandiai partokon. Ez volt a valaha összegyűjtött legnagyobb inváziós flotta.
A vállalkozás nagysága és az aprólékos tervezés példa nélkül álló volt, és bár a hídfőállásokat a tervek szerint sikerült elfoglalni, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a csata következő fázisa sokkal nehezebb lesz, mint azt bárki gondolta volna. Normandia vastag sövényei a védőknek kedveztek, és a németek, különösen a Waffen-SS hadosztályok ravaszul és kétségbeesett vadsággal küzdöttek. Ahogy egyre mélyebben hatoltak a szárazföld belsejébe, a brit, kanadai és amerikai erők olyan harcokba keveredtek, melyek ádázságukban gyakran felvették a versenyt a keleti fronton vívott ütközetekkel.
A veszteségek egyre nőttek, akárcsak a feszültség mindkét oldal parancsnokai között. A harcmezők között vagy a szövetségesek bombázásaiban csapdába esett francia civilek elmondhatatlan gyötrelmeken mentek keresztül. Még a felszabadulás örömének is megvolt az árnyas oldala. A Franciaország északi részén vívott csata nem csak egy generációt jelölt meg, hanem az egész háború utáni világot, és nagymértékben befolyásolta az Amerika és Európa közötti kapcsolatokat.

A D-nap eddig mellőzött, új dokumentumokat használ fel fél tucat ország több mint harminc archívumából, és így válik a normandiai csata eddigi legszemléletesebb, legalaposabb beszámolójává. Akárcsak a Sztálingrád és a Berlin, 1945 - Az összeomlás esetében, Antony Beevor magával ragadó narratívája hűen közvetíti a valódi háborús tapasztalatokat.

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 496
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 960 g
Méretek (Sz-M-H) 164-237-45
EAN 9789634261766
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

Hamu
-10%
John Cure
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Lakás Párizsban
-10%
Lucy Foley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,45 €
Számkivetettek
-10%
Jane Harper
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A jövő - KULT Könyvek sorozat
-10%
Naomi Alderman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Tízparancsolat 2.0
-10%
Herendi Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Lisey története (új kiadás)
-10%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
A megmaradt lakók
-10%
Lisa Jewell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Rögeszme
-10%
Jeff Abbott
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €