Pat Williams

A Disney-titok - Tanulj a vállalatvezetés nagymesterétől!

Akár kezdő kisvállalkozó, multinacionális cég csúcsmenedzsere, vagy egyszerűen a téma iránt érdeklődő lelkes amatőr vagy, most magától Walt Disney-től, a huszadik század egyik legnagyobb újítójától és kreatív gondolkodójától sajátíthatod el a sikeres cégvezetés hét kulcsfontosságú elemét! Az első színes rajzfilm készítőjének, Disneyland megálmodójának roppant alkotóereje, minden akadályt leküzdő kitartása és sikerei még napjainkban is példa nélküliek. A kötetet jegyző Pat Williams akkor kezdte el tanulmányozni a Disney-vezér életét és cégirányítási módszereit, amikor az Orlando Magic nevű kosárlabdacsapat alapításával bízták meg. Mivel Walt Disney-hez hasonlóan ő is nagy ívű célokat tűzött ki maga elé - hiszen a semmiből, egy álomból kiindulva kellett létrehoznia a formációt -, felismerte, hogy Walt példáját követve arathat sikert. És ez így is lett. Walt Disney cégirányítási kvalitásait elemezve Pat Williams hét olyan vezetői személyi­ségjegyet azonosított, amelyekre minden igazán sikeres cégvezetőnek szüksége van. A korábban ismeretlen Walt Disney-anekdoták és az üzleti célok megvalósításának pragmatikus módszerei révén könnyen elsajátíthatók és hatékonyan kamatoztathatók bármely területen. Az egyedülálló zseni élettörténetét olvasva pedig ráébredsz arra, hogy a Disney-titok ismerője számára nincs túl nehéz cél. Merj te is nagyot álmodni! Pat Williams (1940) amerikai sportmenedzser, az Orlando Magic kosárlabdacsapat mögött álló egyesület elnökhelyettese. Sportkarrierjét a baseballban kezdte, ám rövidesen a sportmenedzsmentben találta magát. Az 1960-as években kosárlabdára váltott.1983-ban bajnoki címet ért el a Philadelphia 76ers csapatával, később kulcsszerepet játszott a floridai Orlando Magic létrehozásában.

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 240
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 498 g
Méretek (Sz-M-H) 152-233-26
EAN 9789634479598
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Emészthető közgazdaságtan - Egy éhes közgazdász magyarázata a világ működéséről
-9%
Ha-Joon Chang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A gazdaság rejtett logikája - 50 dolog, amely meghatározza világunk működését
-9%
Tim Harford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
BE 2.0 - Tartósan kiváló - A kis- és középvállalkozások hosszú távú üzleti sikere
-9%
Jim Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,57 €
Elmélyült munka a gyakorlatban - Időblokkos tervező a hatékonyságnövelésért
-9%
Cal Newport
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €