Stephanie Thornton

A hódító felesége - Regény Nagy Sándorról

„Ajánljuk mindazoknak, akik erős, eltökélt hősnőkről olvasnának.” – Historical Novel Society
„Ahogy Akhilleusz, Sándor is a dicsőséget és az örökké fennmaradó hírnevet kereste, s az istenekhez fohászkodott, hogy neve végigvisszhangozzék az egész történelmen. Mégis, számtalan erkölcstelen cselekedete feledésbe merült, vagy átköltötték a történetet, hogy olyan hőst faragjanak belőle, aki méltó szereplője lehet a hőskölteményeknek.
Ám ez csak egy töredéke a történetnek.
Miatta és érte nagyszerű, de néha rettenetes dolgokat vittünk véghez.
Ahogyan az Olümposz tetején ült Zeusz, körülötte a harc, a fény istenei, a vágy, a családi élet istennői, éppen úgy vettük mi is körül Sándort.
A szeretője.
A húga.
A felesége.
A katonája.
Méregkeverők voltunk és gyilkosok, ártatlanok és harcosok, s nélkülünk Sándor csupán egy férfi lett volna a sok közül.
Helyette isten lett.”
„Stephanie Thornton merészen meglépi azt, amit más történelmiregény-írók közül kevesen mernének. Azáltal, hogy Nagy Sándor hódításainak krónikáját az őt körülvevő ravasz, ambiciózus és veszélyes asszonyok szemszögéből meséli el, életre kelti az ókor dicsőségekkel, árulásokkal és intrikákkal teli világát.” – C. W. Gortner

Nyelv magyar
Kiadó IPC Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 448
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 490 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-30
EAN 9789636356477
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Szürke Ember
-9%
Mark Greaney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,97 €
Borzongás
-9%
Allie Reynolds
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Halálos játszmák - élnyomott - Next Generation Könyvek sorozat
-9%
Diana Urban
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
16,98 €
Tükrök könyve (új kiadás)
-9%
E. O. Chirovici
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Kisujjeskü - Egyezség I.
-9%
Ludányi Bettina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Tűzgyújtó (új kiadás)
-9%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Az „A” lány
-9%
Abigail Dean
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A másik gépírónő
-9%
Suzanne Rindell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €