Rhonda Byrne

A legnagyobb Titok

Amint megismered, szabaddá válsz! Azért nem fedeztük fel e titkot évezredeken keresztül, mert elmulasztottuk szemügyre venni, ami ott volt az orrunk előtt. Oly könnyen elterelik figyelmünket életünk problémái, a drámai feszültségek, a világ eseményeinek zajló áradata, hogy könnyen elsiklunk a leghatalmasabb felfedezés mellett, ami mindvégig a szemünk előtt volt – pedig egyszeriben kiránthatna minket a szenvedés mocsarából, s örök boldogságunk sarokkövévé válhatna. Minden kérdésedre megérkezik a válasz. Minden vágyad beteljesül. Soha többé nem kell félned. Ez lesz életed legnagyszerűbb felfedezése. Rhonda Byrne, az oly sokak által kedvelt sikerszerző globális méretű jelenséget indított el 2006-ban megjelent, A Titok című könyvével. E sorsfordító erejű mű feltárta az olvasók előtt a bennünk rejlő kiaknázatlan lehetőségeket. Ám Rhonda útja azóta sem ért véget: belső hangja arra késztette, hogy folytatnia kell kutatását a még feltáratlan rejtett bölcsesség után. Tizennégy éven át kutatott, mire rátalált arra az egyetemes igazságra, amit e könyv lapjain oszt meg olvasóival. A legnagyobb titok olyan kvantumugrás, amely az olvasót az anyagi világból a spirituális világba, a csodálatos lehetőségek mezejére kalauzolja. A kötetben fellelhető tanításokat a szerző könnyen elvégezhető gyakorlatokkal együtt adja át nekünk, melyek azonnal, élesben is bevethetőek, s olyan mély feleszméléseket nyújtanak, amelyek minden szorongásunkat és fájdalmunkat eloszlatják. „A Titokban bemutattam, hogyan lehetsz azzá, akivé lenni kívánsz, s miként tehetsz és szerezhetsz meg mindent, amire a szíved vágyik. Mindez továbbra is maradéktalanul érvényes – éppolyan igaz, mint eddig. E könyv viszont kiegészíti a korábbiakat a legnagyobb felfedezéssel, amit emberi lény tehet, és megmutatja Neked a kiutat, ami a negatív hozzáállás, a problémák és a nemkívánatos körülmények fogságából az örök boldogság eléréséhez vezet” – részlet a könyvből.

Nyelv magyar
Kiadó Édesvíz Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 284
Kötés típusa keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 150-198-20
EAN 9789635071623
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Elmetápláló ételek - Hogyan küzdjünk a depresszió, szorongás, ADHD, stressz és egyéb mentális problémák ellen étrendünkkel?
-10%
Dr. Uma Naidoo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Galaxis útikalauz stopposoknak (új kiadás)
-10%
Douglas Adams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Pókháló /Puha (új kiadás)
-10%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Legendás állatok és megfigyelésük - Az eredeti forgatókönyv (új kiadás)
-10%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Mesélő abc (3. kiadás)
-10%
Balázs Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
A hegyekben /Mit? Miért? Hogyan? /Scolar mini 14.
-10%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €
Varázslatos unikornisok - rengeteg izgalmas feladvánnyal
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
ThetaHealing - Egy kivételes energiagyógyászati módszer bemutatása (új kiadás)
-10%
Vianna Stibal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €