KADER ABDOLAH

A MECSET URA

Az iráni kisvárosban, Szenedzsánban a mecset mellett áll egy ház. Évszázadokon át az ebben lakó családok jelölték ki az imámot, és határozták meg a közösség mindennapi életét. Ám az Amerika-barát sah és a radikális Khomeini ajatollah összecsapása ezt az ősi helyzetet sem hagyja érintetlenül. A ház ura, a módos szőnyegkereskedő, Aga Dzsán tétlenül nézi, amint a történelmi idők felborítják mindazt, amiben addig szilárdan hitt. A történetet mint egy perzsa szőnyeg mintáit szövi egybe Abdolah, és közben lélekben is elrepít Irán varázslatos, mégis igen kemény és szigorú erkölcsű világába. Magával ragadó regény, ame- lyet a kritikusai úgy illettek, hogy a „szenedzsáni Száz év magány”. „Az élet nem mindig egyforma arcát mutatja, sose feledd, hogy mindennek oka van. Ha valaki panaszkodhatna, az Müezzin, hiszen vakon született, de ő nem panaszkodik, ilyen a teste, és kész, ő elfogadja, és mi is elfogadjuk. Látni nem lát, de nagyon jó a füle, rendkívül érzékeny a keze, a két lába pedig megjegyzi az utat. Szerintem egyébként mindent lát, még azt is, amit mi nem láthatunk. Ne sírj, leányom! A fiad az élethez tartozik, és boldog vagyok, hogy itt van, ajándéknak tekintem a ház számára, egészen komolyan mondom, szükségünk van rá, máskülönben biztosan nem kaptuk volna. Sok száz ember lakott ebben a házban. Nem ez az első alkalom, hogy szokatlan lény született e falak között. Higgy az életben, a fiadra valamiért szükségünk van, máskülönben nem kaptuk volna!”

Nyelv magyar
Kiadó NYITOTT KÖNYVMŰHELY
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 420
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 565 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-20
EAN 9789639725935
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sooley - Egy legenda születése
-9%
John Grisham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Csipkerózsika CD-melléklettel
-9%
Acsai Roland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
Minecraft: A Kreatív mód kézikönyve (új kiadás)
-9%
Minecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Babageometria - Formák (2. kiadás)
-9%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Merkúr a retrográdban
-9%
Szentesi Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €
Darabokra tépve
-9%
Böszörményi Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A karácsonyi rablás esete - Mateknyomozók 3.
-9%
Daniel Kenney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Hopeless - Reménytelen
-9%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €