Carlo Goldoni

A patikus

Előny-e, hátrány-e, ha a színpadi szerző előre gyártott elemekkel dogozik? Az olasz komédiának kezdettől fogva volt néhány kötelező figurája. A szemfüles cseléd, az együgyű vagy agyafúrt szolga, aki hol a gazdáját ejti át, hol a gazdájára fenekedőket. A nézőknek ismerős bohócok. A színész adott nekik lelket. Szöveget is, mert Goldoni előtt az nem volt megírva. Ha ezek az így-úgy egymáshoz hajazó maszkok nincsenek, talán be sem megy a színházba a közönség. Az igazi nagy teljesítmény persze az, hogy tud egy nagy tehetség a készen kapott mintákkal, a minták ellenére valami újat csinálni. A velencei Carlo Goldoni (1707i?11793), az olasz vígjáték megteremtője, tudott. Tudta, mi kell a közönségnek, de tudta azt is, hogy mi kell neki. Micsoda helyzeteket, micsoda alakokat talált ki! A bogaras régiséggyűjtő mellé két nagyszerű nőfigurát állít: az egyik a fedezetlen előkelőség megszállottja, a másik a vagyona biztonságában a maga igazáért, de a rangért, a házi hatalomért is küzdő menyecske. A betegséget színlelő szerelmes kisasszony sok akkori színdarabból ismerős, de mellette ott vannak a szélhámos, tudálékos kocadoktorok, hátuk mögött meg az újságjaiba temetkező, pletykákra, szenzációkra éhes, a gyógyászattal alig-alig törődő patikus. Vagy a művészvilág, a magukat kellető, egymással marakodó, kétes tehetségű színésznőcskék, a cinikus mecénások. Vagy a kor nem is nagyon bonyolult érdekek, megrögzött elvek, szokások közt mulatságosan botladozó módos bugrisai! Goldoni vígjátékai azért olyan elevenek ma is, mert a kötelező alakokban, szituációkban színpadra tudta vinni azt, amit csak ő látott földijeiben, kortársaiban. Olykor még azt is meg merte csinálni, hogy a fergeteges vígjáték keserves-szomorú zárójelenetbe futott. Azért játsszák ma is világszerte, mert meg tudta szegni a szabályokat.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
EAN 9789630768061
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az első budapesti olimpia
-9%
Kondor Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Textilkönyv rágókával - Járművek
-9%
Napraforgó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Loki - Egy büntibe küldött isten naplója - Loki 1.
-9%
Louie Stowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,02 €
Állatok az állatkertben - BambinoLÜK
-9%
LÜK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,19 €
Tengerre, kuflik! (új kiadás)
-9%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,33 €
Amíg olvasunk /Most én olvasok! 1. szint
-9%
Gévai Csilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
Félperces mondókák 3.
-9%
Gryllus Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
A csók
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,30 €