BILL PRICE - A SAKK TÖRTÉNETE ÖTVEN LÉPÉSBEN
BILL PRICE

A SAKK TÖRTÉNETE ÖTVEN LÉPÉSBEN



A sakkjáték kialakulása összefügg az emberiség történelmével, egyetemes hatása pedig páratlan a játékok történetében. 1500 éves fejlődését a világtörténelem fontos vallási, kulturális és politikai eseményei szövik át kiemelkedő szerepét minden bizonnyal ennek a páratlanul gazdag hagyatéknak köszönheti. A kötet ötven fejezetben veszi sorra a játék történetének legfontosabb és legérdekesebb eseményeit. A történelmi utazást a mesés keleten kezdi, majd nyugat felé a selyemkereskedelmi utakon keresztül eljut egészen Perzsiáig. Innen Afrikán és Oroszországon keresztül végül Európába vezet az út, ahol a sakk felvette a ma ismert formáját. Anatolij Karpov, Garri Kaszparov, Bobby Fischer, Emanuel Lasker, a Polgár nővérek a könyv sorra veszi a legnagyobb játékosokat, játszmának és bajnokságokat. Megismerjük a játék irányzatait és rendszerei is, a különböző játékstílusok fejlődésétől a számítógépes technológiák megjelenéséig. A több mint 150 történelmi illusztrációval és fotóval díszített, gyönyörű kötet számos játékállást is bemutat, megmagyarázva a sakk történetének leghíresebb lépéseit és mérkőzéseit.

Nyelv: magyar
Kiadó: KOSSUTH KIADÓ
Kiadás: 2017
Oldalszám: 224
Kötés: karton /keménytábla
Súly: 710 g
Méretek (sz-m-v): 175 x 235 x 21 mm
EAN 9789630986342
Szállítási idő 1-3 munkanap

-5%
15.80 €
15.01 €
A kategória további kedvencei:
ESZES MÁTÉ - HAGYATÉK
ESZES MÁTÉ
HAGYATÉK


A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség Hagyaték címmel jelenteti meg ...


7.00 €
ED WRIGHT - ELTŰNT FELFEDEZŐK LEGENDÁS ÚTJAI
ED WRIGHT
ELTŰNT FELFEDEZŐK LEGENDÁS ÚTJAI


A könyv lapjain életre kelt alakok és történetek nemcsak tragikusak és ...


25.90 €
VEKERDY TAMÁS - ÉS MOST BELÜLRŐL... ÁLMOK ÉS LIDÉRCEK
VEKERDY TAMÁS
ÉS MOST BELÜLRŐL... ÁLMOK ÉS LIDÉRCEK


1951- 1991 - negyven évnyi (illetve 1861-2011, százötven évnyi) kortörténet egyéni ...

-5%
13.85 €
13.16 €
CSIKÁNY TAMÁS - EÖTVÖS PÉTER - NÉMETH BA - A SZABADSÁGHARC KÉZI LŐFEGYVEREI 1848-1849
CSIKÁNY TAMÁS - EÖTVÖS PÉTER - NÉMETH BA
A SZABADSÁGHARC KÉZI LŐFEGYVEREI 1848-1849


A kötet átfogó részletességgel mutatja be a szabadságharc kézi lőfegyvereit. A ...


17.50 €
FALVAI RÓBERT - ERDÉLY HÍRES ASSZONYAI I.
FALVAI RÓBERT
ERDÉLY HÍRES ASSZONYAI I.


Az erdélyi fejedelmek csak elvétve nősültek uralkodóként, legtöbbjüknek már volt ...


6.30 €
FALVAI RÓBERT - HABSBURG-FELESÉGEK
FALVAI RÓBERT
HABSBURG-FELESÉGEK


Ugyan a cím kissé csalóka, mert nem csak róluk lesz szó. Királyaink ekkor még nem ...


6.30 €
HARGITTAI ISTVÁN - ELTEMETETT DICSŐSÉG
HARGITTAI ISTVÁN
ELTEMETETT DICSŐSÉG


A 20. század egyik legnagyobb horderejű fejleménye a Szovjetunió kialakulása és ...


14.75 €
TOP 10 könyv
Angela Petsch - Toszkán emlék
Angela Petsch
Stephanie Thornton - A tigriskirálynék - Dzsingisz kán asszonyai
Megan Campisi - A bűnevő
Megan Campisi
Selma van de Perre - Nevem Selma
Selma van de Perre
Richard Neville - A kígyó
Richard Neville
Tovább a teljes listára »
Akciós könyvek
 
Akciós könyvek
CHARLOTTE ROCHE - NEDVES TÁJAK (+18)
CHARLOTTE ROCHE
VALERIE THOMAS - KORKY PAUL - BOLDOG SZÜLINAPOT, WINNIE!
VALERIE THOMAS - KORKY PAUL
ABIGAIL BARNETTE - ELSŐ ALKALOM: PENNY - IAN
ABIGAIL BARNETTE
JOHN CONNOLLY - SZERETŐK
JOHN CONNOLLY
S. JAE-JONES - ALVILÁGI DAL
S. JAE-JONES
Tovább a teljes listára »