CEY-BERT RÓBERT GYULA

A Székely Hadosztály - Erdélyért, a magyar szabadságért

Cey-Bert Róbert író legújabb regényének eseményei a Magyar Királyság 1918-1919. évi összeomlásának, idegen megszállás alá kerülésének és (ideiglenes) földarabolásának szomorú és tragikus időszakában játszódnak. A Károlyi Mihály gróf és szabadkőműves barátai által alkotott kormányban négy miniszter és nyolc államtitkár valamelyik radikálisan liberális vagy szociáldemokrata páholynak volt a tagja, csak így fordulhatott elő, hogy az egész történelmi korszak legfölemelőbb közösségének, a Székely Hadosztálynak két fronton kellett harcolnia. Fegyverrel a benyomuló román katonaság, diplomáciával a saját kormánya ellen. Károlyiék ugyanis - pontosan szerepel e regényben is - parancsot adtak minden, még létező katonai alakulatnak, hogy ne vegyék föl a harcot a román, szerb és cseh csapatokkal, hanem írásban adják át azt a magyar települést az ellenségnek, ahol éppen találkoznak. Cey-Bert Róbert e regényében (is) nagyszerűen dolgozza föl, mutatja be, pergő cselekménnyel a Székely Hadosztály tényleges és kitalált parancsnokainak gondolkodását, tevékenységét. Kiderül, hogy a szerző - nagyon helyesen és reálisan - a hazaszeretetet, a szülőföld megvédését teszi a Székely Hadosztály tisztikarának legfontosabb, mozgató érzésévé és gondolatává. A regényből szépen kiderül, hogy a Székely Hadosztály még az eddiginél is súlyosabb dilemma elé kerül, főleg 1919. március 21. után: a haza védelme, akár kommunista kormányzat alatt, vagy a harc beszüntetése. A regény jól ábrázolja a magyar tisztek közötti belső vitákat, majd a legfontosabb, valóban hadra fogható magyar katonai alakulat ketté szakadását. A regényben gyönyörű és megható szerelmi szál is van: egy frontokat járt székely főtiszt, s az őt a kórházban gondozó székely ápoló kisasszony története, amely nem csak házassággal, hanem eszmei összekapcsolódással is végződik. A szerelem mellett a szülőföld és a magyarok hazájának egyformán fölfogott megvédéséről van szó. Cey-Bert Róbert regényének - több más tényező mellett - az az egyik nagy érdeme, hogy a Magyar Királyság 20. századi két, talán legsúlyosabb, legnehezebb évét úgy mutatja be, hogy az olvasó azt gondolja: amíg ilyen tisztjeink, katonáink, s amíg ilyen magyar kisasszonyok és asszonyok léteznek, a legnehezebb helyzetekből is van kiút!

Nyelv magyar
Kiadó PÜSKI KIADÓ
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 326
Kötés típusa keménytáblás
Súly (g) 611 g
Méretek (Sz-M-H) 170-240
EAN 9789633022573
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az ötös számú vágóhíd - Helikon Zsebkönyvek 49. (új kiadás)
-10%
Kurt Vonnegut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Szenvedélyes hűség
Sandy Rogers, Leena Rinne, Shawn Moon-Leena Rinne-Shawn Moon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Kalocsai motívumok kifestőkönyve
-10%
Kifestő Könyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Kalligram folyóirat 2020 január
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,00 €
2,70 €
A fekete sas /Bizánc III.
-83%
Pusztai Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
1,95 €
Életmentő angol szakmai önéletrajzíráshoz
-10%
Czifra Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,25 €
12,83 €
Bonnie és Clyde - Egymás mellett bűnben és szerelemben
-10%
Jenni L. Walsh
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Később
-10%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €