LEINER LAURA

A SZENT JOHANNA GIMI 8.

Négy év, amit nem felejtesz el. Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint „ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről”. (Leiner Laura)

Nyelv magyar
Kiadó CICERÓ KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 744
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 550 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-45
EAN 9789635398065
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A sehány éves kislány (18. kiadás)
-9%
Marie-Claude Monchaux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
HOBO - Térdig a szarban, fülig a szeretetben - 2 CD
-9%
Hobo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,81 €
Verity
-9%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,02 €
LEGO: Kalandos történelem
-9%
LEGO
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,57 €
Kicsimackó karácsonya §K
-9%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A játszma
-9%
Vi Keeland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
Origamizz unikornisokat és mesebeli barátaikat
-9%
Napraforgó kiadó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Már 6 éves vagyok
-9%
Carola Von Kessel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €