Tamási Áron - Ábel a rengetegben -Helikon zsebkönyvek 15.
Tamási Áron

Ábel a rengetegben -Helikon zsebkönyvek 15.



„Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé. Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban, a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett. Apám, akit Gergelynek neveztek, még élt abban az időben, s közbirtokossági erdőpásztor volt. Ott is lakott fenn az erdőn, egyedül egy kalibában; s csak akkor jövögetett haza a házhoz, amikor az elesége elfogyott. Ilyenkor édesanyám ismét feltarisnyálta, s azzal visszament az erdei szállásra, hogy legalább egy hétig megint ne lássuk. Gyermek a háznál rajtam kívül nem volt, s én ezt nem is bántam, mert engemet is csak bajosan tudtak iskolába járatni s ruházni, olyan nagy szegénységben éltünk.” Így kezdődik Tamási Áron talán legismertebb műve, az 1932-ben Kolozsváron megjelent Ábel a rengetegben. Hőse a tizenöt esztendős talpraesett, okos kamaszfiú, akit apja elszerzett erdőpásztornak a Hargitára, a csíkszeredai bank erdejébe. Ábelt valójában a szegénység űzi, nem a kalandvágy, „hegybéli” történetét is inkább az elemi létküzdelem irányítja, semmint a puszta kíváncsiság és a szabadságvágy. Sorsát fegyelemmel, bátorsággal viseli, sikeresen megküzd a rablókkal is. Végül megfogadja, hogy a szegények védelmezője lesz.

Nyelv: magyar
Kiadó: Helikon Kiadó
Kiadás: 2019
Oldalszám: 257
Kötés: papír / puha kötés
Súly: 170 g
Méretek (sz-m-v): 110 x 180 x 20 mm
EAN 9789634793557
Szállítási idő 1-3 munkanap

-9%
5.25 €
4.78 €
A kategória további kedvencei:
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - ESTI KORNÉL
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
ESTI KORNÉL


"Egy eddigi könyvében sem árulta el Kosztolányi, hogy a játék mennyire fontos eleme ...

-7%
2.10 €
1.95 €
ZRÍNYI MIKLÓS - SZIGETI VESZEDELEM
ZRÍNYI MIKLÓS
SZIGETI VESZEDELEM


Zrínyi a barokk korstílusnak és életérzésnek is reprezentatív alkotói ...

-7%
2.80 €
2.60 €
PETŐFI SÁNDOR - A HELYSÉG KALAPÁCSA
PETŐFI SÁNDOR
A HELYSÉG KALAPÁCSA


Petőfi Sándor kilenc elbeszélő költeménye közül kiemelkedik A helység kalapácsa ...

-7%
2.10 €
1.95 €
MIKSZÁTH KÁLMÁN - BESZTERCE OSTROMA
MIKSZÁTH KÁLMÁN
BESZTERCE OSTROMA


Mikszáth munkásságának legértékesebb darabjai, a novellák és az országgyűlési ...

-7%
2.45 €
2.28 €
VÖRÖSMARTY MIHÁLY - CSONGOR ÉS TÜNDE
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
CSONGOR ÉS TÜNDE


Vörösmarty Mihály 1830-ban játszódó, öt felvonásos színjátékának fő alakjai ...

-7%
2.45 €
2.28 €
ARANY JÁNOS - BALLADÁK
ARANY JÁNOS
BALLADÁK


Arany János balladái azon túl, hogy a Toldi mellett a legismertebbek a lírikus ...


2.10 €
BERZSENYI-KÖLCSEY - BERZSENYI DÁNIEL ÉS KÖLCSEY FERENC VÁLOGATOTT MŰVEI
BERZSENYI-KÖLCSEY
BERZSENYI DÁNIEL ÉS KÖLCSEY FERENC VÁLOGATOTT MŰVEI


Az Európa Diákkönyvtár sorozat részeként a kötet a két költő válogatott ...


3.10 €
MIKSZÁTH KÁLMÁN - A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL
MIKSZÁTH KÁLMÁN
A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL


Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című, 1908-ban megjelent ...


3.35 €