SARA FAWKES

AMIT CSAK Ő AKAR

Romantika, perzselő erotika, bűnügy Lucy Delacourtnak nem álmai netovábbja a mostani beugró állás, de legalább fizetni tudja a számláit… egyelőre. Napjai fénypontja a reggeli liftezés: sikerül mindig úgy időzítenie, hogy mindennap láthassa a jóképű ismeretlent De minden megváltozik, amikor egyik reggel az idegen a liftben elcsábítja a meghökkent Lucyt. Rá nem jellemző módon a lány ellenkezés nélkül megadja magát, és még csak nem is sejti, hogy buja kalandja a titokzatos férfival, akinek még a nevét se tudja, érzéki élmények egész sorozatát indítja el és örökre megváltoztatja az életét. A kaliforniai szerző csaknem az ismeretlenség homályából lépett elő, amikor A szürke ötven árnyalata nyomdokaiba lépve megírta az Amit csak Ő akar című, szókimondóan erotikus thrillerét. A korábban e-könyvként folytatásokban olvasható, és az Egyesült Államokban hangos sikert arató, majd most egy kötetben megjelenő története egy befolyásos milliárdosról szól, aki mindig megkapja, amit akar, és egy fiatal lányról, aki bebocsáttatást nyer a férfi zárt birodalmába – a fényűző csillogás és a mindent elemésztő szenvedély világába. Miközben a lány fölfedezi saját vágyainak legsötétebb végleteit, a családi titkok, sérelmek és indulatok szövevényéből kirajzolódnak egy bűntény körvonalai is. És Lucy rájön, nem csak egy szexuális önismereti kalandba sodródott bele…

Nyelv magyar
Kiadó GEOPEN KÖNYVKIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 280
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 290 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-23
EAN 9789639973923
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sémáink párban - A párkapcsolati problémák és a pártalálási nehézségek nyomában
-10%
Vágyi Petra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Losing Hope - Reményvesztett
-10%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A Tanítvány - Typotex Világirodalom
-10%
Kari Hotakainen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,52 €
Babanapló - Fiú
-10%
Babanapló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Wild at Heart - Vad szívvel - Az egyszerű vadon 2.
-10%
K. A. Tucker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Ringató - Mondókák, dalok gyermekeknek
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
English for Everyone Junior: Minden napra 5 szó
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
Escalera - 99 spanyol nyelvtani téma 396 feladattal és megoldókulccsal
-10%
Jusztin Ági
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,82 €